2009.03.05. 13:15
Simonyi utolsó űrutazása

Charles Simonyi magyar származású
amerikai űrturista, aki néhány
hét múlva újra a Nemzetközi
Űrállomásra indul,
csütörtökön közölte:
megállapodott felségével, hogy
harmadik űrutazás nem lesz.

Nem kizárt, hogy Simonyi egyelőre az
utolsó űrturista lesz, mivel a
Nemzetközi Űrállomáson
egyszerre dolgozó űrhajósok
számának növelése miatt
várhatóan leáll a turistaprogram,
legalábbis egy időre. Ennek ellenére
Simonyi úgy vélekedett, hogy az
űrturizmus a továbbiakban fejlődni
fog. Ezt azért hiszi – mondta –,
mert ezek az utak bevételt hoznak, és
lehetővé teszik kísérletek
elvégzését, amelyek szintén
hasznot hajtanak. Míg első
űrutazása 25 millió
dollárjába került, addig a
küszöbön állóért
már 35 millió dollárt fizetett.
„Büszke vagyok arra, hogy a pénzem a
világűr
meghódítását
szolgálja, bár nem nagyon sokat fektetek
ebbe, s barátaim, köztük Sergey Brin,
a Google alapítója jóval
többet fordít e célra” –
mondta.
Folytatja kísérleteit
Simonyi második útja során
folytatja majd azokat a tudományos
kísérleteket a Nemzetközi
Űrállomáson, amelyeket
két évvel ezelőtt megkezdett,
így azt kutatja doziméter
segítségével, hogy milyen
hatással van a sugárzás az emberi
szervezetre, és más biológiai
kísérleteket is végez.
Hozzátette, hogy ezekre önként
vállalkozott, mivel tudja, milyen elfoglaltak az
űrhajósok. Hangoztatta, ezúttal
kevésbé ideges, de lelkesebb mint
két éve, s nagyon várja az utat,
mert a korábbi tapasztalatai alapján
már jobban tudja, mire kell
odafigyelni. Beszámolt az
újságíróknak arról
is, hogy az előző útja óta
megnősült, s hogy magával viszi a
világűrbe felesége két
gyűrűjét és egy tőle
kapott plüssfigurát.
Életpálya
Az 1948-ban Budapesten született és
1968-ban az Egyesült Államokba
települt Simonyi 1981-ben került a
Microsofthoz, ahol egyebek között a
Word és az Excel
fejlesztését vezette. A Microsoftot
2003-ben váratlanul elhagyta, hogy
üzlettársával megalapítsa az
Intentional Software Companyt. Jelentős
magánvagyont halmozott fel. 2007. április
7-én indult a Szojuz TMA–10
űrhajóval 11 napos
űrutazására a Nemzetközi
Űrállomásra a világ
ötödik űrturistájaként.
Második útjára – hetedik
űrturistaként –
várhatóan március
végén indul a Szojuz TMA-14
fedélzetén. A svájci Esther
Dyson, a digitális technológiák
szakértője,
újságíró, aki Simonyi
dublőreként vett részt a
felkészülésben, annyit mondott:
reméli, hogy valamikor, ha most nem is, eljut
majd a világűrbe, amely gyerekkora
óta foglalkoztatja.