Erdélyturné: 10+1 kérdés a Szomszédnénihez

Erdélyturné: 10+1 kérdés a Szomszédnénihez
Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs több, mint 15 éve szórakoztatja poénjaival az erdélyi közönséget, ott vannak a kereskedelmi csatornák humorműsoraiban, de megkapták a szakma legrangosabb díját, a Karinthy-gyűrűt is. Október 12-én ismét ellátogatnak Nagyváradra.

A „Világkörüli Erdélyturné” keretében Nagyváradon is fellép a Szomszédnéni Produkciós Iroda október 12-én, pénteken. Ebből az alkalomból beszélgettünk Bálint Ferenccel és Tóth Szabolccsal.

– Ez egy olyan világkörüli turné, ami kizárólag Erdélyben kerül megszervezésre. Miért nem máshol?
Bálint Ferenc: Úgy gondoltuk, sokkal költséghatékonyabb olyan helyekre menni, ahol magyarok vannak. A Szomszédnéni Youtube csatornánkon követjük, hogy helyileg hol nézik a legtöbben videóinkat, és noha Iránban is megnézték az egyik videónkat kétszer, lehet idén nem jutunk el oda.

Tóth Szabolcs: Ezért idén is inkább Nagyváradra jövünk, október 12-én 19 órától kerül sor a bemutatóra a Nagyváradi Állami Filharmóniában. Jegyek: a Gekkó pubban (T. Vladimirescu 40., 17–01 óra között) és előadás előtt a helyszínen.

– Ha már világkörüli, hol éreztétek magatokat a legjobban külföldön?
TSZ: Vama Vechén. Jó, tudom, hogy az még nem külföld, de ha eléggé beúszol a tengerbe, és nem vesznek észre a határőrök, akkor már az.

BF: Én nagyon tudok szórakozni azon, amikor külföldön a honfitársainkkal hoz össze a sors. Például egyszer átszellemülten térdepeltünk egy buddhista templomban, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy nő azt mondja a férjének: „Iubi, da’ aici de ce sunt toți preoții cheli?”

– Mennyivel másabb turnézni, mint mikor kalandvágyból, esetleg nyaralni utazik az ember?
BF: Mikor utazok, akkor teljesen kikapcsolok, nem érdekel, hol vagyok, hová megyünk, maga a felfedezés az élmény. Amikor turnézunk, akkor tudjuk, hogy valahol 400–500 ember arra vár, hogy este jól érezzék magukat, és ezért még arra is képesek, hogy mindannyian összegyűljenek egyetlen terembe. Kicsit olyan ez, mint egy rokonlátogatás, csak nem kell a cipőt levenni.

– Mennyiben másabb egy humorista turnéja, mint tegyük fel, egy együttesé?
TSZ: Ha együttes lennénk, akkor Pétert be kellene íratnunk egy kamionsofőr-suliba, illetve kellene vásároljon egy kamiont is, amivel a cuccainkat szállítjuk. De így szerencsére beférünk a kocsijába is.

– Két fellépés között mivel ütitek el az időt? Milyen Felméri Péterrel turnézni?
BF: Újabban úszni, meg szaunázni szoktunk fellépés előtt. Mondjuk, Péternek meg van tiltva a szaunázás, mert akkor még jobban lelassul.

TSZ: Minden nap szakítunk magunknak egy-két óra időt, amikor kikapcsolódunk, amit a hobbinknak szentelünk. Ilyenkor én olvasok valamit a Kindle-emen, Béfé játszik a laptopján, Péter számolja a pénzét.

– Mi a legnehezebb abban, hogy két hétig úton leszel a „Világkörüli Erdély turnén”?
BF: Idén nyáron volt az esküvőm, és megszoktam, hogy reggelente az első arc, amit látok, az a feleségemé. Nos, turnén ez az arc Tóth Szabolcsé, és meg kell mondjam, hogy a feleségem sokkal szebb.

– Mi volt az eddigi legfurcsább, legváratlanabb, legviccesebb turnéélményed?
TSZ: A tavalyi, Majmok turné előadásain demotiváló horoszkópot is előadtunk, és sorba kérdeztem a közönséget, hogy vannak-e vízöntők, nyilasok stb. Amikor azt kérdeztem, hogy hol vannak a rákok, a hatéves keresztlányom hangosan bekiabálta: a tengerparton. Hát mit mondjak? Ellopta tőlem a show-t.

BF: Volt egy jótékonysági turnénk Székelyföldön, amiről csak később derült ki, hogy jótékonysági, amikor a szervező nem fizetett ki. A szervezőt Csokinak hívták, legalábbis azt mondta, hogy a barátai így hívják, és nem viccelek, az üzlettársa Fagyi néven mutatkozott be. Azóta nagyon bizalmatlan vagyok mindenkivel, akinek édesség a beceneve. Annyira, hogy szerintem, ha felhívna Caramel telefonon, attól tartok, hogy elküldeném a fenébe.

– Ha a világon mindenhol élnének magyarok, hol lépnél fel nekik a legszívesebben?
BF: Úgy tudom, a világon mindenhol élnek magyarok, még az északi sarkon is van egy kutató, aki magyar anyanyelvű. Meg aztán vicces lenne egy olyan fellépés, ahol többen vagyunk, mint a közönség.

TSZ: Csíkszeredában, mivel ott van, ahol aludjak, ahonnan nem hajítanak ki délben. Azt viszont nem bánnám, ha egy kicsit közelebb költözne az egyenlítőhöz, mondjuk úgy ezer kilométerrel.

– Mitől jó egy közönség? Mi kell ahhoz, hogy a legjobban érezd magad a színpadon?
BF: Ha azért jön, hogy jól érezze magát, ha megvan benne a nyitottság az újra, akkor az már fél siker. Én akkor érzem magam a legjobban a színpadon, ha látom, hogy mindenki megszabadult a gátlásaitól, és átadja magát a poénnak. Ha Facebookozik, vagy a telefonja képernyőjén nézi végig az előadást, akkor ennyi erővel otthon is maradhatott volna.

TSZ: A legjobban azt a közönséget szeretem, amelyik ott van az előadásunkon. Természetesen azokra sem haragszom, akik otthon maradnak, de valahogy jobban érzem magam, ha jelen vannak, figyelnek, és én is hallom a nevetésüket

+1. – Mi az, ami nélkül egy humorista nem indul el turnézni?
BF: Benzin. Lovaskocsival sokkal körülményesebb lenne eljutni Nagyváradról Brassóba.

TSZ: A poénok, meg egy kis lámpaláz. Próbáltam már otthon hagyni a lámpalázat, de olyan, mint a fogkefe, nélküle valami hiányzik.