Erdély(i) politika Bukarest-Budapest közt

Erdély(i) politika Bukarest-Budapest közt
Nagyvárad- A 2004-es decemberi népszavazás nem rólunk szólt, hanem egy magyarországi belpolitikai vita volt- jelentette ki szerda esti, az Ady líceumban tartott előadásában Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője.

Szerda este egy aktuális témájú előadással zárult az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia A Kárpát-medence népei elnevezésű idei történelmi modulja.
Az egybegyűlteket Szabó Ödön ügyvezető elnök köszöntötte, majd Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője beszélt arról, hogyan alakult az erdélyi magyarság sorstörténete az elmúlt 90 esztendőben. Arra hívta fel a figyelmet: egy több szereplős játszmáról van szó, az úgynevezett erdélyi kérdést pedig érdemes abból a szempontból vizsgálni, hogy miként alakult Erdély sorsa államigazgatási szempontból, egy adott országon belül milyen pozíciója volt, léteztek-e külön entitások a szakpolitikákon belül, és milyenek voltak az etnikai viszonyok?
Expozéjában onnan indult ki, hogy Erdély ügyének rendezésére a 20. században különböző tervezetek készültek, a határok megváltoztatását feltételezőek, illetve módosítás nélküliek is. Utóbbi kategóriába sorolhatóak a lakosságcserére és kivándoroltatásra vonatkozó ötletek, a homogenizációs, asszimilációs programok, az etnikailag (sem) semleges modernizációs programok, a nemzetiségi/kisebbségjogi törvénytervezetek, politikai határozatok, szerződések, valamint a nemzeti autonómia (személyi, kulturális, területi, székely) tervek. Napjaink fő célja a romániai magyar nemzeti mozgalmon belül egy magyar dominanciájú régió létrehozása, illetve a kettős hatalmi képleteken belül a magyar etnokulturális túlsúlyú önkormányzat(ok) létrejötte, és ezek intézményesülése, belső demokráciája.

Töréspontok

Mindezt a 20. század folyamán különféle töréspontok előzték meg a magyar kisebbségtörténetben- magyarázta. A 1918-1920 közötti időszakra jellemző a kényszerközösségek létrejötte, a szétfejlődés kényszere és a nemzetépítés államtalanítása. 1944-1948 közt, majd a szocializmusban megtörtént a magántulajdon és a jogállamiság megszűnte, homogenizációs kényszerek hatására a teljes tagoltságú kisebbségi társadalomból csonka társadalom lett, a kisebbségi politizálás helyett pedig az adott ország magyarságpolitikáján belüli érdekképviselet merült fel mint lehetőség. 1989 után megjelent a nemzeti autonómia gondolata, mint jövőkép és elvárás, valamint a regionális integráció és a magyar-magyar kapcsolatok rendezése az etnokulturális és politikai közösség viszonylatában.
Ugyanakkor a rendszerváltás után mások lettek a kulcskérdések több okból kifolyólag. A magyar kisebbség kimaradt az alkotmányozási folyamatból, ami oda vezetett, hogy politikailag is kénytelen elkülönülni, mint önálló politikai közösség, és párhuzamos társadalomban képzeli el önmagát és a jövőjét; megváltozott a geopolitikai helyzet az euroatlanti integráció következtében; új kisebbségpolitikai elitek (gazdasági regionális érdekcsoportok) és legitimációs minták jelentek meg, melyek a forrásszerzési hatékonyságuk alapján ítéltetnek meg, miközben a magyar- magyar viszony és a nemzetfogalomért folytatott harc egymásba csúszása figyelhető meg.
A magyar kisebbségi eliteken belül a kilencvenes évek közepétől az addigi tapasztalatok alapján elkezdődött a magyarországi pártpolitikához való differenciált kapcsolatok kialakítása, és az érdekvédelmi szervezet vezetői felismerték, hogy a saját társadalmi-politikai legitimációjukhoz fontos a lehetőség szerinti mindenkori szerepvállalás, melynek nyomán az addigi kulturális érdekeket képviselő kisebbségpolitikusi szerep helyett a regionális gazdasági érdekcsoportokban gondolkodó, saját választói legitimitását forrásszerzéssel és kijárással biztosító politikus modellje került előtérbe.

Kettős állampolgárság

Bárdi Nándor meglátásában a külhoni magyar állampolgárság megadásának kormányzati „kényszere” öt elemre vezethető vissza: az autonómia törekvések kudarcára, a 2004-es népszavazás utáni Fidesz-kommunikációra, a kisebbségi magyar közösségek megszólíttatás igényére és elvárására, valamint arra, hogy a kisebbségi helyzet hatalmi aszinkronitásával szemben egyfajta azonossági, illetve önszemléleti szerepváltozás kezdődik el, és a magyarországi nemzetesítés és szuverenitás igény új megfogalmazásának része lett a kettős állampolgárság. A Nemzeti Együttműködési Rendszere a belső és külső nemzetegyesítésről szól, így a határon túli magyarok integrációja a magyarországi politikai közösség deficit-kompenzálását is szolgálja.
Ugyanakkor a kettős állampolgárság megszerzésének lehetősége számos következménnyel, veszéllyel is járt. Az egzisztenciális gondokkal küszködő, elsősorban szerbiai és ukrajnai magyarság számára a nemzetközi munkaerőpiacra való kilépést jelenti a magyar útlevél; a kisebbségi magyar közösségek számára az egyéni magyarországi emancipáció lehetőségét teremtette meg, ezzel utat nyitva egy új, a kisebbségi azonosságtudattal együtt élő magyar állampolgársági-azonosság előtt; a kisebbségi közösségeken belül az egyéni társadalmi mobilitási pályák sokkal könnyebben kerülnek át Magyarországra, így a kétnyelvűség, és egyéb kisebbségi kompetenciák elsajátításának háttérbe szorulása felerősödik; a kisebbségi elitek legitimizációs válsága elmélyül; a párhuzamos kisebbségi társadalom építésének programja, mint összefoglaló közpolitikai program megreked, és fokozódik a diaszporizáció, amit jól mutat, hogy a legutóbbi államelnök választás második fordulójában mennyivel kevesebb székely ment el szavazni.

Szakértői dilemmák

Bárdi Nándor ugyanakkor azt is kiemelte, hogy több szakértői dilemma is felmerült a budapesti kormányzat nemzetpolitikájával kapcsolatban. Például a külhoni magyar állampolgárság intézménye mennyiben írja felül a kisebbségi társadalomépítést, a szülőföldön való maradást, az önálló kisebbségi magyar politikai közösségek létezését? Miközben az Orbán-kormány Magyarországon államosításra törekszik, hogyan lesz képes a hét országban élő, külön érdekkel bíró kisebbségi magyar közösségekkel kooperálni? A magyarországi nemzetesítés és állami központosítás hátterével hogyan léphet fel decentralizációs, illetve autonómia igényekkel a szomszédos országokban? Lehetséges-e a kisebbségi intézményi alrendszerek szakszerű megerősítése, pártpolitika alóli kivonása a mai magyarországi belpolitikai folyamatokkal partneri módon összehangolva?

Ciucur Losonczi Antonius