Erdélyi magyar művész térplasztikái Londonban az olimpiai játékok idején

Bartha Ernő kolozsvári képzőművész
Bartha Ernő kolozsvári képzőművész
Bartha Ernő szénaszobrait is kiállítják londoni köztereken a nyári olimpiai játékokkal párhuzamosan szervezett “kulturális olimpia” keretében.

 

A Román Kulturális Intézet kedden hozta nyilvánosságra honlapján azoknak a projekteknek a listáját, amelyeket az intézet képviselői és a “kulturális olimpia” szervezői kiválasztottak a londoni bemutatkozásra. A nyertesek között szerepel Bartha Ernő Nature in the City (Természet a városban) című projektje is, amely a művész szénaszobrainak londoni parkokban való kiállítását célozza.

A kolozsvári képzőművész az MTI-nek elmondta, hogy a Román Kulturális Intézet tavaly írt ki pályázatot a londoni művészeti programsorozaton való részvételre, és a zsűri a beérkezett több mint száz pályázat közül hármat választott ki.

Mint megjegyezte, további egyeztetések után dől el, hogy a benyújtott tervei közül mely formákat kell elkészítenie az olimpiáig, de legkevesebb három alkotása köztérre kerül az olimpiai játékok idejére. Hozzátette, ezek olyan új formák lesznek, amelyekkel még a közönség nem találkozott. Némelyikük a 7-8 méteres magasságot vagy a 12 méteres hosszúságot is eléri.

“Én nagyon hiszek ezekben a munkákban. A szerves forma találkozik bennük a szerves anyaggal” – magyarázta Bartha Ernő, aki elárulta: mindvégig reménykedett abban, hogy munkáinak szelleme a pályázat elbírálóit is megérinti.

Bartha Ernő munkái júliusban és augusztusban lesznek kiállítva Londonban, a művész azonban úgy véli, kár lenne hazahozni azokat.

Mint mondta, vállalhatónak tartja, hogy a múlandó világban az alkotásai is múlandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással.

Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.