Erdélyi fiatalok és a mobilhasználat

Erdélyi fiatalok és a mobilhasználat
Beépített nagyfelbontású fényképezőgép, Wi-Fi, több gigabájtos memória a zenehallgatáshoz: manapság már ezek a telefonokkal szemben támasztott alapvető követelmények – de nem mindenkinek.

Csendes, békés, látszólag ártalmatlan, mégis diktatórikusan fertőző: a kommunikációs forradalom legodaadóbb követői a folyamatosan beilleszkedési kényszertől hajtott fiatalok, akik számára a mobiltelefon nem pusztán elérhetőségi célt szolgál. Személyes napló, nélkülözhetetlen, intim tárgy, emlékek és élmények örzője, felbecsülhetetlen érték, mely hiányában nem érzi magát teljesnek az ember. Új végtag, új érzékszerv. Ráadásul azt hinnénk, hogy a maroktelefonok mániája már szinte emlékezetünk óta némán kísér – pedig tulajdonképpen alig néhány éve lett az információcsere újszülöttje az elmaradhatatlan társunk.

Sőt, lassan pontatlan csupán telefonnak nevezve leminősíteni ezen új generációs, multifunkciós kütyüket, melyekre nem született még szó vagy több szóból álló kifejezés – hiszen amíg pár éve a legnagyobb izgalmakat a Snake rekordjának megdöntése és a monofonikus csengőhangok bepötyögése jelentette, mára a vezeték nélküli adatmegosztás, a jó minőségű képek, videók készítése és a folyamatos internetkapcsolat az, amit kevesen szeretnének nélkülözni. Egy pontosabb, átfogóbb mobilozási szokásokról, telefonnal szembeni elvárásokról és az ezekhez szükséges anyagiakról szóló kép megalkotásához pedig háromszáznegyvennyolc erdélyi fiatal járult hozzá.

A mobilkultusz tömeges elterjedése valamikor hat-hét évvel ezelőttre tehető, a válaszadók nagyobb hányada (57,58%) ekkor jutott hozzá a privát, független élet illuzióját nyújtó fontos tartozékhoz, míg a két véglet tíz, illetve csupán három éve fedezhette fel a hordozható telefon előnyeit.

Azt tudjuk, hogy Románia meglehetősen elöl jár az egy főre jutó mobilok tekintetében – az üzletemberek kötelező több távbeszélős trendjét a fiatalok egy része is előszeretettel követi: hiába van mindössze egy száma az ifjoncok 62 százalékának, a maradék 38 százalék két vagy több számon is elérhető. Bevett szokás, hogy az űberkirály, sokszor a tulajdonos anyagi helyzetét tükröző készülék mellett egy „fapados” ketyere is megbújik, ezek számát általában csak a rendkívüli fontosságú kivételesek tudják.

Mobilszolgáltatók tekintetében igencsak meglepő, hogy a narancsos kiszolgáló a fiatalok körében föld alá döngöl minden más piaci résztvevőt: a felmérésben közreműködők 98,27 százaléka használ Orange szolgáltatást, fényévnyi távolságból őt követi a Vodafone (17,24%) és a Cosmote (3,44%) – a több számmal rendelkezők egy része különböző hálózatokat vesz igénybe.

Az innovációk tengerén sodródó telefonhasználókat szinte rákényszerítik, hogy éljenek az újdonságokkal – mert ami új, az jó, szükségszerű, nem szabad lemondani és lemaradni a kényelmi funkciókként beharangozott vívmányokról. Ezek hasznossága változó, de tény, hogy növeli a komfortérzetet, ha ugyanazon eszközről tudunk zenét hallgatni, e-mailt olvasni, telefonálni és megörökíteni pillanatokat. A telefonálás mellett természetesen, hiszen ma sokkal könnyebb eladni egy beépített GPS funkcióval megspékelt telefont, mint egy olyat, amely olcsóbb árfekvésű és garantáltan kibír egy hetet egyetlen töltéssel.

Nem is meglepő, hogy a kérdezettek telefonnal szembeni követelményeinek listája meglehetősen hosszú: zenelejátszásra 58,68, míg fényképezési lehetőségre 44,82 százalékának van szüksége, de a bluetooth is dobogós (36,2%). Ennek ellenére ugyancsak 36,2 százalék semmilyen elvárást sem támaszt, számukra csak és kizárólag az eszköz eredeti funkciói – telefonálás és szöveges üzenetküldés – számítanak. Ugyanakkor egyre inkább teret hódít a külcsín (32%), a Wi-Fi (25,86%) és a helymeghatározó is (23,44%), habár a memóriabővíthetőség sem kullog a sor végén (31,44%).

Mint befektetés, a telefonvásárlás hasonló egy új autó beszerzéséhez – persze sokkal kisebben, de az értékvesztés mértéke azonos: a megvétel pillanatától folyamatosan csökken az értéke, a megjelenő újdonságok pedig néhány év után szinte eladhatatlanná teszik. És a fenntartás sem pénztárcakímélő – szerencsére a fiatal korosztály jókora kedvezmények közül válogathat. Legnépszerűbbnek az Orange Young csomagjai számítanak (57,58%), de sokan családi, sőt, business csomagok engedményeivel is élnek. Az átlagköltség havi öt és hat euro körül mozog, ennyiből már kijön több órányi beszélgetési lehetőség és egy regényíráshoz is elégséges üzenet, sőt, kevés inernetes adatforgalom is.

A kötelezettségmentesség biztonságát nyújtó feltöltős rendszert a felmérésben résztvevők 68,96 százaléka helyezi előnybe az előfizetős módszerrel szemben  (43,1%) – itt is előfordul, hogy a több számot birtoklók mindkét lehetőséget használják.

Nem valószínű, hogy a mobilhóbort évek óta tartó elsöprő ereje hanyatlásnak indulna, az erdélyi fiatalok pedig tartani fogják a lépést. A legádázabb harcok a gigászi gyártók minél személyreszabhatóbb operációs rendszerei között fognak dúlni, de igazándiból elképzelni is nehéz, hogy a jövőben mi mindent leszenek képesek még egy maroknyi felületbe sűríteni. Csak találnának ki számukra pontosabb és fantáziadúsabb megnevezést, mint az „okostelefon”. Ideje lenne.

(www.szekelyhon.ro)

Címkék: , ,