Erdélyben szól a dal – Nagyváradon lép fel Sztevanovity Zorán

Erdélyben szól a dal – Nagyváradon lép fel Sztevanovity Zorán
Ki ne hallott volna Magyarország egyik legtehetségesebb és legismertebb előadóművészéről, Sztevanovity Zoránról, aki több kedvelt zeneszám írójaként is bevonult a köztudatba.

Zorán 1942. március 4-én született Belgrádban, 1948 óta él Budapesten. 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara. Zenei pályzafutásának fordulópontjához 1976 nyarán érkezik, ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen.

Szolóelőadóként először egy kislemezzel jelenik meg, 1977 tavaszán adja ki első nagylemezét. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a „felnőtteknek„ szóló nemes, intellektuális rockzenével, a „háromperces” dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal. Pályafutása alatt több album és nagylemez kiadása is fűződik nevéhez, a nyolcvanas és kilencvenes években is több koncertturnén lép a nagyközönség elé. A 2ooo-es években tovább ível kiemelkedő pályafutása, zenei sikerei mellett 2oo6-ban Kossuth- díjjal tüntetik ki.

Több mint fél évszázados pályafutása során rendhagyó zenei élményben részesítette közönségét sokadszorra bizonyítva tehetségét és kiváló előadásmódját. Egyik legerőteljesebb alkotását 2o11-ben adta ki Körtánc – Kóló címmel, amelynek erdélyi bemutatójára négy nagyvárosban is sor kerül. A tíz kiváló dalt tartalmazó lemez Dusán szövegeivel és Presser Gábor dalszerzéseivel újabb gyöngyszeme mindazon produkciók sorozatának, amelyek kivételesen értékessé teszik az előadóművészt.

Sipeki Zoltán, Czomba Imre, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara közreműködésével október 1-én, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában a nagyváradi közönség is meghallgathatja Zorán legújabb albumának dalait. Az egész estés produkció során az új dalok mellett hallhatóak lesznek Zorán munkásságának eddigi kiemelkedő alkotásai is. Az eseményre jegyeket 45 lejért elővételben a Queen’s Music Pubban a Nagyváradi Magyar Diákszövetség irodájában és a Bihari Napló szerkesztőségében lehet vásárolni. További információkat a www.tombolj.ro honlapon olvashatnak.

Címkék: , , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter