Erdély legügyesebb matematikusai

Erdély legügyesebb matematikusai
Előkelő megmérettetésnek adott otthont az elmúlt hétvégén Nagyszalonta városa, ugyanis a 23. Erdélyi Magyar Matematikaverseny került megrendezésre a hajdúvárosban.

 

A nagyszalontai magyar iskola, az Arany János Elméleti Líceum gondozásában megrendezett versenyen összesen 176 diák vett részt. Erdély számos megyéjéből érkeztek ügyes matematikusok a rangos megmérettetésre, és természetesen mindnyájan igyekeztek minél jobb teljesítményt nyújtani, hiszen a mezőny 60 legjobb versenyzője lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a tehetséggondozó verseny következő fordulójában, a nemzetközi magyar matematika versenyen is.

Megnyitó

A nívós, országos és nemzetközi szinten is elismert verseny megnyitóját péntek délelőtt tartották a nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Házban, ahol az Arany János Elméleti Líceum és a város elöljárói mellett olyan neves vendégek is jelen voltak, mint Király András államtitkár, Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó Csilla és Borsos László miniszteri tanácsosok, Kéri Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, dr. Robu Judit egyetemi docens és a verseny atyja, Bencze Mihály brassói tanár. A megnyitó alkalmából elsőként Kiss Mária, az Arany János Elméleti Líceum aligazgatónője köszöntötte a megjelenteket, majd egy kedves furulyajáték következett az iskola zenekörös kisdiákjainak az előadásában.

A gyerekek előadása után Mészár Julianna igazgatónő üdvözölte az egybegyűlteket és mondta el ünnepi gondolatait. Az iskola vezetője beszédében közölte, hogy a versenyt Bagdi Oszkár volt nagyszalontai matematika tanár emlékének ajánlják, továbbá az is elhangzott, hogy a kiváló pedagógus emléke előtt tisztelegve megalapították a Bagdi Oszkár Emlékdíjat, amelyet mostantól minden évben az Erdélyi Magyar Matematikaverseny legügyesebb nagyszalontai indulója vehet majd át.

Felmérni magunkat

Mészár Julianna ünnepi gondolatai után Király András államtitkár köszöntötte a verseny résztvevőit, aki szavaiban kiemelte, hogy a fejlődéshez néha fel kell mérni magunkat, ezért van szükség olyan versenyekre, mint az Erdélyi Magyar Matematikaverseny, amely remek lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy összemérjék tudásukat, s felmérjék ismereteik mélységét. A folytatásban dr. Robu Judit, a verseny elnöke mondta el ünnepi gondolatait, majd Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Kéri Hajnal főtanfelügyelő-helyettes köszöntő beszédében a verseny által kínált fejlődési lehetőségre hívta fel a figyelmet, Török László, Nagyszalonta polgármestere pedig elmondta, nagy öröm és megtiszteltetés a város és az Arany János Elméleti Líceum számára, hogy egy olyan rangos megmérettetésnek lehet a házigazdája, mint az Erdélyi Magyar Matematikaverseny.

Sokszínű hétvége

Az ünnepi beszédek, alkalomhoz illő gondolatok után az iskola egyik diáklánya, Erdei Alexandra idézte fel Bagdi Oszkár volt nagyszalontai matematika tanár életútját, majd az ünnepélyes megnyitót követően a tanulók az iskola piaci épületébe vonultak át, ahol megkezdődött a két fordulós megmérettetés.

Pénteken és szombaton összesen 10 feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, a délelőtti megmérettetések után délutánonként pedig olyan szórakoztató programok közül választhattak a diákok, mint például könyvbemutató, tudományos bemutató, városnézés, sporttevékenységek, esténként pedig a nagyszalontai RMDSZ-Magyar Házban ismerkedős farsangi bulit tartottak a helyi Diáktanács szervezésében. A sokszínű hétvége tetőpontja vasárnap reggel érkezett el, ekkor került sor ugyanis az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadásra.

A verseny záró rendezvényén beszédet mondott Szabó Csilla miniszteri tanácsos, Kéri Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, dr. Robu Judit egyetemi docens és dr. András Szilárd adjunktus, aki néhány gondolatban értékelte is a versenyt, szavaiban kiemelve a diákok sportszerű hozzáállását és az önreflekcióra való törekvésüket. Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó ünnepség után a rendezvény közös fényképeszkedéssel zárult, majd a mielőbbi viszontlátás reményében váltak el egymástól diákok és pedagógusok.

Eredményhirdetés

Az ünnepi beszédek után a versenyen résztvevő minden iskola képviselője átvehetett egy kis emlék ajándékcsomagot a szervezőktől, majd a nap legjobban várt pillanata, az eredményhirdetés következett. Elsőként a IX. évfolyam 15 legügyesebb versenyzője vehette át helyezéstől függően az Erdélyi Magyar Matematikaverseny szervező bizottsága által kiállított okleveleket, a minisztériumi okleveleket, könyvcsomagokat, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem részéről kiállított okleveleket. A IX. osztályos diákoknak az évfolyam felelőse Dávid Géza nyújtotta át a díjakat, köztük az évfolyam legjobbjának, a Szatmárról érkező Sefler Gergőnek. A X. évfolyam felelőse, Csapó Hajnal adta át a díjakat a X. osztályos tanulóknak, ebben a mezőnyben az évfolyam legjobbja a szentgyörgyi Juhos Attila lett. A XI. osztályos diákoknak Nagy Örs évfolyamfelelős adta át a díjakat, köztük a legjobb eredményt elérő székelyudvarhelyi Kolumbán Antal Györgynek, s végül a XII. évfolyam felelőse Szilágyi Jutka jutalmazta meg a legnagyobbakat, köztük az első helyezést elérő nagyváradi Dudás Ádámot. Idén első alkalommal került átadásra a Bagdi Oszkár Emlékdíj, amelyet a versenyen legjobban szereplő nagyszalontai diák kaphat. A rangos kitüntetést 2013-ban Kis Nándor XI. évfolyamos tanuló vehette át.

Szatmári Erzsébet

Címkék: ,