Erdély hírei

2019.05.08. 10:34

A Fight Girl című film a Fiatal Közönség Díj nyertese

2012-ben az Európai Filmakadémia életre hívta a Fiatal Közönség Díj Napját, amelynek keretében a nézőközönség megtekintheti a filmes szakemberek által jelölt legjobb ifjúsági produkciókat. Véleményezhetik, és dönthetnek arról, melyik film nyerheti meg a trófeát, a Fiatal Közönség Díját ((Young Audience Award).

2012-ben az Európai Filmakadémia életre hívta a Fiatal Közönség Díj Napját, amelynek keretében a nézőközönség megtekintheti a filmes szakemberek által jelölt legjobb ifjúsági produkciókat. Véleményezhetik, és dönthetnek arról, melyik film nyerheti meg a trófeát, a Fiatal Közönség Díját ((Young Audience Award).

 

A program célja, hogy felhívja a tizenévesek figyelmét a film értékeire, elősegítse a filmszerető közönség kialakítását.

2019. május 5.-én 10 órától, immár hatodik alkalommal szervezett rendezvényen 34 európai ország 55 városában, egy időben, kezdődött a filmvetítés, amely során a zsűri által jelölt három alkotást tekinthette meg a 12-14 éves közönség, Európa szerte. A filmvetítés után a fiatal közönség megtárgyalta a látottakat, aztán szavazott. Az rendezvény során a tizenéves nézők többször kapcsolatban léptek online a többi európai résztvevővel.

Kolozsváron az érdeklődő fiatal nézőközönség a Győzelem (Victoria) moziban tekinthette meg a három közönségdíjra esélyes filmet. Az eseményre, a filmvetítésre és azt követő vitára a belépés ingyenes volt.

Az idei közönségdíjra jelölt alkotások

Az európai szakemberek által jelölt, közönségdíjra esélyes három ifjúsági film: Los Bando (rendező: Christian Lo, Norvégia- Svédország), Fight Girl ((rendező: Johan Timmers, Hollandia- Belgium) és az Old Boys (rendező: Toby MacDonald, Anglia- Svédország). Mind három filmnek az első bemutatója 2018-ban volt, a fiatal szereplők életének bizonyos mozzanataira fókuszál.

Los Bando című film egy Norvégiából származó fiatal zenekarról szól, amelyet két jó barát, Aksel és Grim alakított. Részt akarnak venni az országos rock versenyen, azonban ezt a szülők ellenzik. A film Aksel és Grim kalandjaira fókuszál. Forgatókönyvíró: Arild Tryggestad.

Fight Girl című film a 12 éves Bo-t mutatja be. A szülők válása után Amsterdam egyik külvárosába költözik az anyjával és a testvérével. A szomszédja, Joy bemutatja a lányt az egyik kick-box klubban. Bo célja, hogy bajnok legyen. Azonban meg kell tanulnia a visszafogást és azt, hogy önálló döntéseket hozzon. Forgatókönyvíró: Barbara Jurgens.

Az Old Boys című film egy fiúbentlakásba áthelyezett romantikus Cyrano de Bergerac történet. Mottója: „a legerősebb éli túl”. Ha nem vagy bajnok, senki vagy- hangzik el. Forgatókönyvírók: Luke Ponte és Freddy Syborn.

A fiatal közönség a szakemberek irányítása alatt megvitatta a látottakat, aztán szavazott. Videokonferencia keretében közölték az eredményt. A díjátadó rendezvény Erfurtban zajlott le. A Fight Girl című film nyerte az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjat.

A yaa. europeanfilmawards.eu weboldalon élőben követhető volt a díjátadó ceremónia.

A filmalkotások a népek, közösségek világába kalauzolják a nézőt, megismerkedhet a közösség hagyományaival, szokásaival. Az ifjúsági filmek felkelthetik a fiatalok érdeklődését, hozzájárulhatnak a tudatos, filmértő közönség kialakulásához.

Csomafáy Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!