Erdély hírei

2018.09.14. 16:20

Hargita megye: Nincs pénz a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottainak bérére, sem a felnőttvédelmi központok működtetésére

Válsághelyzetbe került a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság (DGASPC), sem az alkalmazottak bérére, sem a felnőttvédelmi szolgáltatást nyújtó központok működtetésére nincs már pénze az intézménynek - közölte Elekes Zoltán igazgató.

Válsághelyzetbe került a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság (DGASPC), sem az alkalmazottak bérére, sem a felnőttvédelmi szolgáltatást nyújtó központok működtetésére nincs már pénze az intézménynek - közölte Elekes Zoltán igazgató.

Az intézményvezető rámutatott, a források hiánya miatt jelen állás szerint nem tudják biztosítani a 790 alkalmazott októberi, novemberi és decemberi fizetését, a felnőttvédelemmel foglalkozó központok fűtésére és élelemmel való ellátására szánt alapok is elfogytak, a gyermekvédelmi központok működtetésének költségeit pedig legfeljebb egy hónapig tudják még fedezni. Amennyiben nem egészítik ki az intézmény költségvetését, kénytelenek lesznek ismét adományokból gazdálkodni, ahogyan az 2017 második felében is történt - magyarázta Elekes.

Az igazgató szerint a költségszintek aktualizálása jelentené a megoldást az évente ismétlődő problémára. Két éve kérik ezt az illetékes minisztériumtól, egyelőre azonban eredménytelenül. "Ígéreteket kaptunk, de nincs politikai akarat ennek megvalósítására" - tette hozzá.

Elekes Zoltán rámutatott, "cinikus helyzet" állt elő, hiszen a munkaügyi minisztérium a szociális felügyeleten keresztül az alkalmazottak számának növelését kéri az intézménytől - ellenkező esetben kilátásba helyezte a különféle akkreditációk visszavonását -, ugyanakkor azonban nem biztosítja a pénzforrást ehhez. "Ugyanúgy a munkaügyi minisztérium nagylelkűen megítéli a különféle pótlékokat, vakációs jegyeket, az ezekhez szükséges pénzt azonban nem biztosítja. Ha vakációs jegyeket is adtunk volna, már egy hónappal ezelőtt, pótlékokkal pedig már két hónappal ezelőtt kimerült volna a bérkeret" - magyarázta.

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság tavaly augusztusban is hasonló gondokkal küszködött, egy ideig magánszemélyek, cégek adományaiból és a megyei tanács által kiutalt összegekből működtették a központokat. Akkor a gyermekvédelmi hálózatban dolgozók sztrájkkal fejezték ki nemtetszésüket. Végül a kormány novemberben tízmillió lejt utalt ki az intézménynek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!