Erdély fontosabb mint Bukarest

Erdély fontosabb mint Bukarest
Szatmár megye — Az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmárnémeti Szervezete nem zárja ki az együttműködést az RMDSZ–szel, de abban is gondolkoznak, hogy a saját jelöltet indítsanak a polgármesteri székért. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be január 27–én a szatmárnémeti elnök, Gnándt Zoltán.

 

 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010 decemberében döntötte el, hogy a magyar közösség érdekérvényesítésének erősítéseképpen létrehozza az Erdélyi Magyar Néppártot. Ennek szatmárnémeti szervezete 2011 decemberében alakult, első sajtótájékoztatójukra január 27–én került sor a szatmárnémeti Vasile Lucaciu/Árpád utcai székhelyen. Mint az elnöktől Gnándt Zoltántól és Csűry Imola alelnöktől megtudtuk az országban 600 ezerre tehető azoknak a magyaroknak a száma akik már hallani sem akarnak a politikáról, vagy ha elmennek szavazni akkor nem etnikai alapon szerveződő pártra adnák le voksukat. Ez mindenképpen kedvezőtlen a romániai magyar közösségre, mert így értékes magyar emberek voksa veszlik el. Ezt a réteget szeretné megszólítani a néppárt, és természetesen minden olyan magyart aki változtatni akar a dolgok eddigi menetén. Ennek kapcsán véleménynyilvánításra kérik Szatmár megyei nemzettársaikat (is), kiknek körében önkénteseik 35 ezer kérdőívet osztanak ki. Ebbe fontosnak tartották az autonómiáról szóló kérdéseket is belefoglalni, mert ez minden magyar politikai vezető programjában szerepel, legalábbis nyilatkozatok szintjén, bár konkrétumok még a rendszerváltást követő két évtizedben sem érhetők tetten. Újságírói kérdésekre válaszolva az elnök elmondta: nem zárják ki az együttműködést az RMDSZ–szel, mert erre már körvonalazódik a példa Marosvásárhely esetében, de a néppárt saját listával indul, és jelöltet is fog indítani a szatmárnémeti polgármesteri székért.

 

A magyarok véleményére kiváncsiak

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt szatmárnémeti szervezetének elnöke, Gnándt Zoltán és Csűry Imola alelnök január 27–én megtartott közös sajtótájékoztatójának témája egy közösségi véleményfelmérő program részletes ismertetése volt. A Döntsük közösen! elnevezést viselő lakossági véleményfelmérés kitöltésre váró lapját Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke üzenete vezeti fel. Ebben az áll, hogy modern, alacsony költségvetésű néppártot építenek, amely Erdély–központú politikát folytat, mert a szülőföld fontosabb, mint Bukarest. A kérdőíven olyan témákat érintenek, mint az országos zavargásokat kiváltó egészségügyi reform, a kormány pénzügyi és szociális lépései, valamint az autonómia nemléte és a korrupció megléte. A kérdőíven egy másik érdekesség is helyt kapott: a magyar nemzeti közösségnek az állami költségvetésből járó összeg kapcsán is kíváncsiak a szervezők a címzettek véleményére: jelenleg az RMDSZ számlájára utalt évi 3,5 millió eurónyi összegnek csupán az egyharmadát pályáztatják meg, a maradék évi 2,3 millió euró sorsáról azonban nem tudni semmit.

 

Hozzászólás, vélemény

 

A kérdőíven feltüntetett kérdések mellett több válasz is található, s azt kell bejelölni, amelyikkel a leginkább egyetértenek a megkérdezettek. A lap alján kézzel írott hozzászólásokban, bővebben is kifejtheti mindenki a véleményét. A kitöltött lap visszaküldésére több módszer is van: a válaszadók postai úton is elküldhetik, személyesen a legközelebbi demokrácia központba is el lehet juttatni, vagy a néppárt internetes oldalán, a www.neppart.eu oldalon kitöltve is ismertethetik véleményüket a magyarok. A válaszok összesítése 2–3 hónapot vesz igénybe, és ami az eredmény illeti, a néppárt politikai programjának vitája során figyelembe veszik, és természetesen közölni fogják a közvéleménnyel is.

 

Karikás Enikő

Címkék: ,