Érdekesség: felújított barlangban Mézgeden

Érdekesség: felújított barlangban Mézgeden
Ünnepélyesen újranyitották a sokak által jól ismert barlangot Mézgeden (Meziad). A Magyarremete községhez tartozó település melletti barlangot úgymond felújították – és szombaton az újságíróknak is megmutatták. Arra számítanak, ismét népszerű lesz.

 

Ritka, s már ettől is érdekes esemény zajlott szombaton Mézgeden. A település mellett található, a turisták által kedvelt barlangot ugyanis úgymond felújították, s a múlt hétvégén nyitották meg újra. Az ünnepség délben kezdődött, mégpedig rendhagyó avatószalag-vágással, hiszen ezúttal egy barlang bejáratánál volt az avatás. Ezt követően a résztvevők bejárták a barlangot, ahol a turisztikai élmény mellett kivételesen művészi is várt: zenei variációk, illetve suttogókórus teremtett különleges hangulatot.

Barlangtörténelem

A felújítás a helyhatóság, valamint a Bihar megyei Védett Övezetek és Fenntartható Fejlődés Központja, továbbá a Romanian-American Foundation és a Partnerségért Alapítvány együttműködésével történt.

A mézgedi barlangot az őskorban ember lakta, ugyanakkor barlangi medve is élt benne – csontleletek csak ez utóbbitól maradtak fenn. A barlang majdnem 7 kilométernyi galériából áll, két szinten. A 20. század elején vált egyre kedveltebb turisztikai célponttá. A ’80-as évekre azonban elhanyagolttá vált, s rongálások is érték a helybéliek és a turisták részéről is. Lassanként csökkent aztán az érdeklődés iránta, mígnem már szinte elfeledetté vált egy rövid időre.

A már említett szervezetek és a magyarremetei önkormányzat összesen 187.000 lejnyi európai támogatást kapott, ebből rehabilitálták a képződményt. A terület a Bihar megyei Védett Övezetek és Fenntartható Fejlődés Központjának felügyelete alatt áll. Ennek a szervezetnek a szakemberei végezték el a munkát. Idén év elején kezdték, s mostanra felújították a lépcsőket, korlátokat, hidakat, a világítási rendszert. Ez utóbbi esetében egyébként a témakörben újnak számító Show caves lighting systems technológiát alkalmazták, amely környezetbarát.

Szombattól tehát ismét látogatható a barlang: összesen 1010 méter hosszan járható be. A szervezők ígérete szerint folyamatosan biztosítják az idegenvezetőt az érkezőknek. Zajlik még egyébként az egyes környező létesítmények felújítása. A kvázi melléképületek infrastruktúrájának rehabilitációja az érintettek elmondása szerint „a lehető legrövidebb időn belül” befejeződik. Mi több, azt ígérik, hogy a közelben kalandparkot is létesítenek a későbbiekben.

A résztvevőknek egyúttal lehetőségük nyílt egy másik barlang bejárására is. A közelben, a mézgeditől csupán mintegy 15 kilométerre található, a Farcu bányában lévő úgynevezett Kristály-barlangról van szó, amelyet nemrég tisztítottak meg és adtak át a turistaforgalomnak, a helyhatóságok, valamint egyes civil szervezetek együttműködése révén.

Leletek

A barlangnyitásra érkezett küldöttség egy része egyébként még a helyszínen maradt: további napokat töltenek ott ugyanis, kutatással. Ennek oka, hogy újabb leletekre bukkantak, ezúttal a barlang bejáratánál. Állati és emberi eredetű csontokat ástak ki, s a feltárás folytatódik. Mint lapunknak elmondták, többek között egy emberi koponya is előkerült, amely vélhetően több ezer éves.

A barlangban már régebben is találtak emberi maradványokat is, mivel már az előember is lakta, később pedig bizonyos rituális szertartások helyszíne is volt – ennek nyomai még ma is megtekinthetőek odabent.

A most újranyitott barlang egyébként két szintjén mintegy másfél kilométer távon látogatható, a többi – több kilométer hosszúságú – rész le van zárva a turistaforgalom elől. A zárt részben van többek között a Denevérek Terme – ennek érdekessége, hogy Európa egyik legnagyobb denevérkolóniája lakja.

Árak

A mézgedi barlang október 1-től február 28-ig csak előzetes bejelentkezéssel látogatható (a nyári időszakban viszont napi órarend szerint van nyitva). Bejelentkezni a következő telefonszámokon lehet: 0742–11–53–03, 0745–60–22–03. A belépő felnőtteknek 15 lej, gyerekeknek 10 lej, 5 év alatti korúaknak ingyenes. Az idegenvezetős barlangbejárás körülbelül 45 percet tart, a benti hőmérséklet 9–12 C-fok körüli. Bővebben: www.pestera-meziad.ro.

Szeghalmi Örs

Címkék: ,