Erdei iskolában a Hám János elsősei

Erdei iskolában a Hám János elsősei

Szatmár megye – A Hám János
Iskolaközpont első osztályosai
hétfő és csütörtök
között az erdődhegyi Helga Winter
Házban költöztek, ahol Doloczki
Márta és Ferenczi Éva
óvónők
irányításával
bejárták a környéket,
megismerkedhettek a táj jellegzetességeivel,
a növényekkel és az állatokkal,
az ott élő emberek szokásaival stb.

A kirándulás másik célja az
önállóságra való
nevelés. A gyerekek nagyobb része most
utazott el otthonról először
szülők nélkül, ugyanakkor a
városon élő tanulók
számára első alkalommal adódott
lehetőség arra, hogy betekintsenek a falusi
életbe.