Épül a felüljáró

Épül a felüljáró
Szeptember 18-án és 19-én a nagyváradi körgyűrű félixfürdői kijáratánál betonozták az épülő közúti felüljáró egy részét. A munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozás volt érvényben, ami nehezítette a közlekedést, de komoly fennakadások nem voltak.

Achim Alexandru, a kivitelező Bilfinger Baugesellschaft cég mérnöke elmondta, hogy miután végeznek ezzel a munkaszakasszal, októberben a még fennmaradó felüljáró szakaszt betonozzák le, majd következik a felüljáró-építés utolsó része, a hidroizoláció és az aszfaltozás. Szeptember elején már felhelyezték az összes gerendát a pillérekre, jelenleg a betonozás mellett folyik a munka a támasztófalaknál, a felhajtóknál, illetve már építik a vízelvezetést, a járdákat és a közvilágítást. A munkálat kivitelezési határideje 2015 decembere. Az európai uniós finanszírozásból megvalósuló beruházás összértéke 24.647.674 lej, amiből 16.011.095 lej az uniótól érkező vissza nem térítendő támogatás, a kormány hozzájárulása 3.514.630 lej, a váradi önkormányzat önrésze pedig 5.121.947 lej. A felüljáró 226,20 méter hosszú és 19,38 méter széles lesz, elkészülte után menetirányonként két sávban lehet majd haladni rajta.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter