Epizódok Rejtő el nem készült regényéből

Akt.:
Epizódok Rejtő el nem készült regényéből
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Mindannyiunknak van egy abszurd története; kérjük az alkotásokat ezen keresztül nézzék – kérte a Sesztina Galéria udvarán a ködben „rejtőző” hallgatóságot a légionárius ruhába öltözött Horváth Péter, az „Életét nem élte le, aláírás megtagadva” Rejtő 111 című kiállítás megnyitóján, pénteken este.

Felidézte a kávéházi alkotás pillanatait, amikor a neves író oldalanként kapta a járandóságát, s előfordult, hogy az összetett mondat egyik szavának közepén, kötőjellel fejezte be az írást, a lap aljára odavetve: „eddig van fizetve”. – Hol írnak a mai művészek ihletett helyek hiányában? Legyen ez a kiállítás azon mesterremekek mementója, melyek nem valósulhattak meg! – mondta. – Néha mi magunk is átélhetjük Piszkos Fred, Gorcsev Iván vagy vagy Fülig Jimmy képtelen élethelyzeteit, hiszen Rejtő utolsó nagy, meg nem írt regénye bármely pillanatának főhősei lehetünk – hangsúlyozta. – Eddig volt fizetve – zárta beszédét.

Az NDK – Neue Debreczenische Kunst – alkotóközösségének munkái november 27-éig láthatók.

HBN