Építkezési konferencia lesz

Építkezési konferencia lesz
Nagyvárad- Pénteken a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének társszervezésében határ menti építkezési konferencia fog zajlani Váradon. Kedd délelőtt sajtótájékoztatón harangozták be az eseményt.

 

Ioan Lucian, a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke kifejtette: a pénteki konferenciát közösen szervezik az Erdélyi Üzleti Egyesületek Konföderációjával és a magyarországi Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ), a Romániai Vállalkozók Országos Uniójának védnöksége alatt. Immáron hatodik alkalommal rendeznek ilyen típusú tanácskozást, mely az utóbbi három évben regionális jelleget öltött. Körülbelül 120 cégvezető, munkáltató jelenlétére számítanak, hét romániai (Bihar, Arad, Temes, Kolozs, Szatmár, Hunyad és Szilágy), valamint négy határ menti magyarországi megyéből (Hajdú-Bihar, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád).

Az építési ágazatot képviselő üzletembereken, szakembereken kívül (kivitelezők, tervezők, építkezési anyagokat gyártók és forgalmazók) meghívókat küldtek politikusoknak, intézmény- és önkormányzati vezetőknek is, így várhatóan jelen lesz két tárcavezető- Lucia Varga környezetvédelmi és erdőgazdálkodási, illetve Maria Grapini kis- és közepes vállalkozásokért felelős miniszter-, két államtitkár, valamint Marcel Boloş, az Észak-Nyugat Régió Fejlesztési Ügynökségének főigazgatója, Călin Leţ, a Bihar Megyei Kataszteri Hivatal vezetője, Marius Rotar, a Területi Munkafelügyelőség igazgatója, Sanda Merce, a Környezetvédelmi Ügynökség irányítója, Ilie Bolojan váradi polgármester, Ioan Mang, a Megyei Tanács alelnöke és Claudiu Pop prefektus. Megtudtuk azt is, hogy az MGYOSZ-t Orosz Csaba alelnök fogja reprezentálni a legmagasabb szinten, a magyar szakmai tömörülés több éve hűséges partnere a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének.

Kérdés formájában

Az előző évekhez képest újdonságnak számít, hogy a 9.30 órakor, a Hilton szállodában kezdődő délelőtti plenáris ülést követően a délutáni órákban szekciókra lebontott műhelybeszélgetések zajlanak majd, és a résztvevőknek lehetőséget fognak biztosítani a közvetlen eszmecserére, így akár új üzletek is megköttethetnek.

Érdekesség még, hogy a felvetett témáknak a címeit szándékosan kérdés formájában fogalmazták meg annak érdekében, hogy így is jelezzék: a megbeszélés a konkrét megoldások, válaszok platformja akar lenni. Ennek megfelelően arra kíváncsiak: hogyan lehet növelni az épületek energiahatékonyságát újrahasznosítható anyagok felhasználásával, miként lehet együttműködni a határ mentén az európai uniós források jobb lehívása, illetve közös beruházási projektek megvalósítása érdekében, miért van szükség az erdélyi autópályára és az európai sztrádahálózathoz való csatlakozásra, és a tenderpályázatoknál hogyan lehet összeegyeztetni a minőségi és a költségvetési elvárásokat, kritériumokat?

Ciucur Losonczi Antonius