EP-választás – Pelczné Gáll Ildikó vezeti a Fidesz-KDNP listáját, Tőkés László a harmadik

EP-választás – Pelczné Gáll Ildikó vezeti a Fidesz-KDNP listáját, Tőkés László a harmadik
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypártok listavezetője az európai parlamenti (EP-) választáson. A politikus szerint tíz-tizenkét mandátum megszerzésére van esélyük a májusi szavazáson.

A névsort ismertető Szájer József fideszes EP-képviselő a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a 63 tagú listán Pelczné Gáll Ildikót – aki az elmúlt években is Brüsszelben politizált – ő követi a második helyen, majd Tőkés László, Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György és Erdős Norbert következik. Őket követi Kárpátalja és Vajdaság képviselője – akiket később neveznek meg -, majd a 11. helyen Kósa Ádám, a 12-en pedig Hölvényi György jelenlegi egyházügyi államtitkár szerepel.

A sorban utánuk áll Dömötör Csaba, Hidvéghi Balázs, Tóth Edina, Rákossy Balázs, Csóti György, Szemerkényi Réka, Király Nóra, Pálffy István, majd a 21. helyen a Felvidék – szintén a későbbiekben megnevezendő – képviselője. Emlékeztetett, Magyarország 21 képviselőt delegál az EP-be. A Fidesz-KDNP listája ennek háromszorosát, 63 nevet tartalmaz – benne a szövetséges szervezetek politikusaival -, a végén Orbán Viktor miniszterelnökkel, Fidesz-elnökkel.

Szájer József azt mondta, számításaik szerint a jelenlegi 14 Fidesz-KDNP-s EP-képviselő fele befutó helyen szerepel a névsorban, amelyet a határon túl élő magyarságot is képviselő, a magyarság összetartozását jelképező nemzeti listának nevezett.

Az EP-be delegált magyar kormánypárti politikusok feladatának nevezte, hogy világossá tegyék: Magyarország nem egy gyarmat, hanem egy önálló ország, amely büszke saját cselekedeteire és hagyományaira, ugyanakkor teljesíti az EU-s együttműködésből fakadó kötelezettségeit, “hiszen a klubnak tagjai vagyunk”. “Nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországot az EP-ben bárki is lejárassa”, és hogy veszélyeztessék a magyar fejlesztési forrásokat – nyomatékosította.

Pelczné Gáll Ildikó azt mondta, tíz-tizenkét fideszes mandátum megszerzését tartja reális célkitűzésnek a májusi voksoláson. Ezt eddigi teljesítményükkel és a múlt vasárnapi országgyűlési választás eredményével magyarázta, utóbbiról úgy fogalmazva: a választók egyértelmű felhatalmazást adtak arra, hogy a kormánytöbbség folytassa munkáját. Az április 6-i voksoláson a szavazók emellett nemet mondtak a gyűlölködésre és a kilépésre az Európai Unióból – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a jövőben is határozottan akarják képviselni a magyar érdekeket az EP-ben, meg fogják védeni a rezsicsökkentést és a magyar földet. Mint fogalmazott, semmilyen diktátumot nem fogadnak el az Európai Bizottságtól, “nem tekintjük az Európai Bizottságot Magyarország kormányának”.

Kiemelte azt is, a nemzeti lista alkalmas arra, hogy a határon túli nemzetrészeket, Kárpátalját, Erdélyt, Vajdaságot, a Felvidéket és a diaszpórát is képviselje.

Erdélyt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke képviseli – akinek jelöltségéről egyeztettek a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) is -, a nyugati magyarságot Schöpflin György, Kárpátalja, Vajdaság és a Felvidék esetében pedig arra kérték fel a választmányt, hogy vegyék fel a kapcsolatot ezekkel a határon túli nemzetrészekkel, és onnan nevezzenek meg majd politikusokat a listára.

Pelczné Gáll Ildikó és Szájer József tájékoztatása szerint hét jelenlegi Fidesz-KDNP-s EP-képviselő, Glattfelder Béla, Bánki Erik, Járóka Lívia, Hankiss Ágnes, Surján László, Bagó Zoltán és Őry Csaba nem folytatja munkáját Brüsszelben, közülük van, aki Magyarországon politizál majd a továbbiakban.

Kérdésre közölték, a választmányi ülésen a magyar uniósbiztos-jelölt személyével nem foglalkoztak.

A tájékoztatón az is szóba került, hogy az Európai Unió bírósága csütörtökön kimondta: nem összeegyeztethető az uniós joggal, hogy Magyarország lehetővé tette, hogy évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, főzetni.

Pelczné Gáll Ildikó erre úgy reagált: “nem vagyok kétségbeesve a pálinkafőzéssel kapcsolatban”, mert ez egy hosszú folyamat, a vélemények ütköznek, és nyilván van olyan pont, amelyet korrigálni lehet. Szájer József ehhez azt tette hozzá, hogy eddig is küzdöttek, ezután is küzdeni fognak “minden őrültség és minden irracionális szabály ellen”. Megítélésük szerint a pálinkafőzés ügye is olyan, amelyben az EU túllép azon a körön, amely racionális.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter