2011.11.25 11:38; Frissítve: 2011.11.25 11:38


EP-szakbizottság vizsgálódott Bukarestben a verespataki beruházás ügyében

EP-szakbizottság vizsgálódott Bukarestben a verespataki beruházás ügyében
Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága a tervezett verespataki aranybánya megnyitásának körülményeit vizsgálta csütörtöki rendkívüli ülése keretében Bukarestben.

 

Az EP-képviselők meghallgatták a romániai beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation társaság vezetőségét, találkoztak a környezetvédelmi engedélyének kiadásáért felelős román környezetvédelmi minisztérium államtitkárával, valamint a beruházás kapcsán petíciót benyújtó magánszemélyekkel, környezetvédelmi és civil szervezetekkel.

Az ülés után Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő nyilatkozatban hangsúlyozta: Magyarország számára továbbra sem elfogadható a súlyos környezetvédelmi kockázatokkal járó beruházás, mert komoly aggályok fogalmazódnak meg a hatástanulmány hitelessége, a projekt biztosítékrendszere és átláthatósága szempontjából.

A szóban forgó vállalat Verespatakon olyan bányát kíván létesíteni, amely a cianidos lúgozási technológiát alkalmazná. Nyolcszáz hektár területével Európa legnagyobb arany- és ezüstbányája jönne létre, ám ez a jelenlegi természeti környezet teljes lerombolásával járna.

Az alkalmazni kívánt cianidos technológia különösen rossz emlékeket idéz Magyarországon: a 2000-es tiszai ciánszennyezés szintén egy romániai – nagybányai – létesítmény gátszakadásának következtében pusztította ki szinte teljesen a Tisza élővilágát.

Bagó Zoltán a tényfeltárást követően kijelentette: súlyos hitelességi kérdéseket vet fel, hogy a projekt kivitelezéséről készült hatástanulmány megrendelője maga a beruházó volt, és így megkérdőjeleződik az objektivitás és a semlegesség. Szerinte kérdéses az is, hogy a beruházó részéről megnevezett 150 millió eurós felelősségbiztosítás pontosan mire jelent fedezetet. Szintén ellentmondásos a rehabilitációs idő pontos intervalluma, annak ellenőrzése és biztosítása – tette hozzá.

Ugyancsak közleményt tett közzé a témában Tabajdi Csaba, az EP MSZP-delegációjának vezetője. Szerinte sincsenek megfelelő garanciák a lehető legbiztonságosabb technológia alkalmazására, és hiányzik az a környezetvédelmi biztosítás, amely baleset esetén fedezné az emberi egészségben, az infrastruktúrában és a környezetben okozott károkat. Rendezetlen a térségben található kulturális, régészeti és egyházi értékek megőrzésének kérdése – tette hozzá.

Tabajdi Csaba rámutatott arra: ellentmondásos, hogy a romániai környezetvédelmi államtitkár elmondása szerint hamarosan sor kerülhet a környezetvédelmi értékeléssel foglalkozó szakmai bizottság beruházást-támogató döntésére, miközben még nem végezték el a lehetséges környezeti károk teljes körű felmérését.

“A verespataki aranybánya-beruházás kapcsán valós környezetvédelmi problémák merülnek fel. A magyar kormány és a Fidesz azonban nem szakmai-környezetvédelmi, hanem politikai vitát folytat, amelynek célja az RMDSZ politikai ellehetetlenítése” – fogalmazott ugyanakkor Tabajdi Csaba. Szerinte “a Fidesz az RMDSZ támadásával most új, nemzetpolitikai vetületet ad a kérdésnek”.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Nem viheti a Boldogasszony-zarándokvonat Nyirő József hamvait
A román vasúti igazgatóság bukaresti központja arról tájékoztatta Nyirő József újratemetésének szervezőit: [...] tovább »
Tartózkodott az RMDSZ a parlamenti választási törvény módosításáról döntő végszavazáson
Egy fordulós, egyéni választókerületes, többségi választási rendszerben választanák meg a parlament tagjait: [...] tovább »
Nyílt levél Kövér Lászlóhoz
Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára ma nyílt levelet intézett Kövér Lászlóhoz, a [...] tovább »
EMNT: Andrassew és Kuncze hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint Andrassew Iván és Kuncze Gábor hazugságkampányt folytat az [...] tovább »
Románia halaszthatja az euró bevezetését
Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitűzött céldátumhoz képest - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés