Éneklés, barátság, szeretet

A közös éneklés örömmel tölti fel az éneklőt és a hallgatót. A szerző felvétele
A közös éneklés örömmel tölti fel az éneklőt és a hallgatót. A szerző felvétele
Kilencedik alkalommal  szervezte meg a Nyugdíjas Kórustalálkozót a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete (PMNyE), melyen ezúttal is hazai és határon túli kórusok vettek részt.

Szilágyi Ibolya, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket a péntek délelőtti találkozón, külön megemlítve a Hajdú-Bihar megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének, a Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének, a Biharugrai, valamint a Nagyszalontai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének a képviselőit, továbbá a Romániai Magyar Nyugdíjasok Szövetségének elnökét és nem utolsó sorban a Partiumi Magyar Nyugdíjas Egyesület tagjait.

Verseny nélkül

Nagy öröm számukra, hogy megszervezhetik ezt az eseményt – hangzott el – hiszen tíz éve alakult meg az egyesület kórusa. Jakab Ibolya ügyvezető igazgató volt az alapítója, „de ahhoz, hogy fennmaradjon, szükség volt Boros Beatrice türelmére és önzetlen munkájára, valamint a kórustagok kitartására”.

Mint elmondta, köszönet illeti a Megyei Tanácsot az anyagi támogatásért és a Pro Universitate Partium Alapítvány elnökét, hogy az egyetem termében lehetnek.  De nem utolsó sorban a kórustagok és kórusvezetők is köszönetet érdemelnek.

A találkozók célja változatlan: verseny nélkül megmutatni egymásnak és a közönségnek, hogy a közös éneklés az idősebb korosztály számára is meghatározó önkifejezési lehetőség, mely örömet teremt éneklőben és hallgatóban egyaránt. „Szeretnénk, hogy azok, akik megtiszteltek jelenlétükkel, egy szép műsornak legyenek részesei, töltődjenek fel az éneklés örömével, barátsággal és szeretettel” – hangzott el, majd Luther Márton gondolataival zárta beszédét: „Öröm e földon nemesebb,/nem is tudom, más mi lehet,/mint amit az ének szerez,/az édességes, zengzetes.”

Katonadalok

Elsőként a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Kórusa lépett fel, Boros Beatrice vezetésével. Katonadalok hangzottak el – nagyrészt azok, amelyekkel a kórus a közelmúltban sikerrel vett részt a debreceni Katonadalok Fesztiválján. Elhangzott többek között a Hull az eső, sej-haj, a Fogoly-dal, valamint egy fogoly fohásza Szűz Máriához. Különleges hatású volt a Csík zenekar Fehér galamb című dala, melyet Beethoven Holdfény szonátájával  elegyítettek. A Jöjj, Szentlélek Isten című dal következett,melyet Boros Beatrice szerzett és a Csík zenekar Most múlik pontosan című dala, majd a kórus indulója, az Éljen a barátság című ének csendült fel.

Az ünnepi pillanatokat László Ágnes szavalata egészítette ki: Szilágyi Ibolyának a kórus tízéves évfordulójára írt verse hangzott  el, majd Hajbók Klára Boros Beatrice-t méltatta beszédében.

Az elkövetkezendőkben fellépett a Romániai Magyar Nyugdíjasok Szövetségének Bíborka kórusa Nagy Irma elnök vezetésével, a Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Népdalköre, Varga Mária vezetésével, a Nagyszalontai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Kórusa, Marton Ilona vezetésével, továbbá a Biharugrai Nyugdíjasok Érdekvédelmi egyesülete. A kórusok fellépését követően nótacsokor következett egyéni előadók tolmácsolásában.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter