Én, szegény Sudár Anna – felolvasó-színházi előadás

Én, szegény Sudár Anna – felolvasó-színházi előadás
Jókai Anna Szegény Sudár Anna című regénye egy magyar asszony hétköznapjainak krónikája, amely az 1980-as évek végi Erdélybe lopja vissza az olvasót. Ez a rendkívüli mű – amely 1998-ban elnyerte a Magyar Örökség díját, – az első olyan regény, amelyben magyarországi író járja körül a romániai magyar lét problematikáját.

 

„December 29-én születni elég szerencsétlen dolog. Semmilyen idő – senki földje két ünnep között.” – mondja magáról Sudár Anna. A regény alapján készült monodráma olvasásakor úgy éreztem, hogy ez a szöveg a középkorú nő lelkében rejlő „senki földjék” fűzére is egyben. A hétköznapok szabályai közé szorított belső vívódásai fogalmazódnak meg napi bejegyzéseiben. A magasztos gondolatok és az emberi esendőség közti lélektánc bontakozik ki a nézők előtt, miközben szűntelen új remény felé vezető ösvényeket fedez fel a főszereplőnő.

 

A közkedvelt regény nyomán Scarlat Anna színművész, fordító írt monodrámát, ami jelenleg egyetlen színházban sincs műsoron. Március 6. és 9. között négy erdélyi város – Medgyes, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Nagyvárad – közönségéhez viszi el ezt a monológot Gazdag Erzsébet színművész egy felolvasószínházi turné keretében. A felolvasást követően közönségbeszélgetésre kerül sor, amelynek díszvendége Scarlat Anna.

 

Nagyváradon az előadásra március 9-én, pénteken 18 órától kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termében (Primăriei/ Városháza utca 27 szám). Az est házigazdája a Partiumi Magyar Művelődési Céh. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.