EMNP: most se szavazzunk Váradon…

EMNP: most se szavazzunk Váradon…
Arra kérnek mindenkit, hogy a megismételt népszavazásra se menjen el – tudatta az EMNP nagyváradi szervezete. Mint ismeretes, a Várad-Szentmárton fúzióról 14-én ismételt referendum lesz Váradon.

Törvényileg is aggályos az, hogy a május 10-én megbukott népszavazást egyszerűen megismétlik – ez az álláspontja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi szervezetének. Kedden Csomortányi István megyei elnökük sajtótájékoztatón összegezte meglátásaikat. Úgy vélik, „akár törvénytelen is lehet annak a népszavazásnak a pár héten belül való megismétlése, amely egyszer megbukott”. A második kör eredményétől függően azt tervezik, hogy jogi úton megtámadják a referendumot, ha az most érvényes lesz. Hozzátette. „persze elvileg mindenképp meg kellene támadni, csak ha érvénytelen lesz, akkor nincs konkrétan minek”. Csomortányi azt mondta, sokkolta őket az a váratlan bejelentés, hogy újra szavaztatnak, holott az önkormányzat már az első körre is 800 ezer lejt költött.

„Maradjanak távol”

A Várad-Szentmárton fúzióról 14-én voksolhat ismét aki akar. Az EMNP szerint azonban „Rossz megoldás a két település egyesítése. Ugyanis a város lakosságszámát nem a környező települések elnyelésével kellene megtartani, hanem tenni kellene az elvándorlás ellen. A váradi magyarok száma 75 ezerről 45 ezerre fogyott az utóbbi években, míg a románoké állandó. Ha nem keserítené az életünket állandóan szoborügyekkel, feliratügyekkel, oktatási akadályokkal és hasonlókkal, akkor a magyar közösség kisebb arányban vándorolna el. Ugyanakkor visszautasítjuk azt, hogy a bukott első kör után a magyarokat bűnbaknak próbálják láttatni, és állítják, hogy csak miattunk nem értek célt. Az igazság az, hogy a románság egy része sem volt, fúziópárti. Egyharmaddal több részvétel kellett volna nekik, de a magyarok aránya csak 25%, és ez mindet elmond. Ugyanakkor persze most, a szavaztatóknak is hiányzik az a 30 ezer magyar is, akik innen elmentek…”
Kérdésünkre válaszolva az EMNP megyei elnöke így összegzett: „Arra kérünk mindenkit, hogy a 14-i szavazástól is maradjon távol. Ez lassan szinte polgári kötelességünk is, látva azt az erőszakosságot, ahogy az önkormányzat keresztül akarja verni tervét”.

„Megkapták a magukét”

Az EMNP nagyváradi szervezetének székhelyén tartott tájékoztatóra érkezve egyébként a nagyterem falának támasztva felfedeztük azt a magyar feliratú táblát, amit nemrégiben szereltek fel az új Körös-híd egyik hídfője mellé. Kérdésünkre, hogy mit a keres az az irodában, elmondták: visszakapták a saját táblájukat a helyi rendőrségtől. Mint azt megírtuk, május 12-én alig szerelték fel az EMNP helyi vezetői a nemrég átadott új váradi híd egyik hídfőjénél a „Sebes-Körös folyó” feliratú, magyar nyelvű táblát a román alá, és a magyar másnapra már nem volt ott. A helyi rendőrség azt állítja, mire kimentek leszerelni, az már le volt szedve, ők a helyszínen megtalálták és elvitték. Az EMNP-sek lapunknak elmondták: a sajtóból értesültek a fejleményekről, és nemrégiben egyik emberük bement a rendőrségre, kikérte a táblát, amit adásvételi nyilatkozat ellenében ki is adtak. (Régebben egyébként a kihelyezett, majd leszerelt magyar utcanév-táblák visszaszolgáltatását még megtagadták.) Mivel a „Sebes-Körös folyó” feliratú táblát engedély nélkül szerelték fel, kaptak egy 1000 lejes bírságot is. Csomortányi István azt mondta, „eszük ágában sincs fizetni”, mivel szerinte nem sértettek törvény, csak egy városrendezési szabályt, ráadásul „az önkormányzat meg közben állandóan szembemegy hazai törvényekkel és nemzetközi szerződésekkel is, amikor a magyar nyelvű földrajzi neveket és történelmi közterület-elnevezéseket tartalmazó táblákat nem téteti ki”. Arra a felvetésünkre, hogy nem fizetnek-e mégis, de a divatos aprópénzes megoldással, azt mondta, ezt esetleg mégis megfontolják.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter