Emlékképek

Akt.:
tiff.net
tiff.net
2016-ban készült az Oscar-díjas Andrzej Wajda rendezésében az Emlékképek című film, amely Wladislaw Strzeminski, a lengyel avantgárd festészet kiemelkedő képviselőjének állít emléket.

Az életrajzi film a festőművész életének utolsó négy évére (1948-1952) reflektál. Ugyanakkor betekintést nyújt az akkori idők lengyel társadalmi, politikai valóságába is.

A művészet szabadságát hirdeti

A második világháború után, a kialakuló új társadalmi rendszer a művészetben is arra törekedett, hogy ideológiai elveit érvényesítse, a szocialista realizmus elvét rákényszerítse a művészetre. A múlt század’ 50-es éveiben a művésztől elvárták, hogy a szocialista realizmus elvei alapján alkosson. Wladislaw Strzeminski neves festőművész, a Lódzi Főiskola tanára szembekerül a hivatalos művészeti felfogással, nem fogadta el a szocialista realizmus elveit. A film azt mutatja be, miként lehetetleníti el a rendszer a művészt, az alkotó polgárját. A film kezdő jelenete a fiatal képzőművész hallgatók egy csoportját mutatja be, amint természetes környezetben, lejtős helyen festenek. Vidám jelenetnek vagyunk a tanúi. Megérkezik a mozgássérült, féllábú és félkezű tanáruk, legurul a lejtőn, a diákjai követik példáját. Strzeminski a Lódzi Főiskola tanára, alapító tagja volt. Az előadásaiban a művészet és politika viszonyáról értekezett. Szerinte a politika nem határozhatja meg a művészetet. A művészet szabadságát hirdeti. Az alkotás belső indíttatású, a művész a saját belső motívuma alapján alkothat. A fiatalok a festészet problémáiról, az alkotás szabadságának kérdéséről kérdezték a tanárukat. Sokan nem tudták, hogyan lett mozgásérült. (Az első világháború idején súlyosan megsérült, elvesztette egyik lábát és egyik kezét.) Egy kézzel remekműveket alkotott.

Megpróbáltatások, ellehetetlenítés

Strzeminski a műtermében dolgozott, éppen a színkeveréssel foglalatoskodott, mikor hirtelen vörös színben jelenik meg a szobája. Kiderült, hogy néhány alkalmazott nagy Sztálin képet helyezett el az épület külső falára. A művész kinyitja az ablakot, mankójával belehasít a képbe, fény árasztja el a műtermet. Rövid idő múlva megjelentek a belügyesek. Behívatják a biztonsági szervekhez, magyarázatot kértek tettéért. Az új rendszer alkalmazottai nem tudják felmérni a festőművész alkotásainak művészi értékét. Nem érdekelte őket, hogy neves, európai hírű festőkkel találkozott, alkotott. Személyesen ismerte Majakovszkijt. A film érzékelteti, hogy a hatalom képviselői milyen eszközöket használtak vele szembe azért, mert nem fogadta el a sztálini kultúrpolitika elveit. Elveszti a főiskolai állását, betiltják könyveit. Nincs munkavállalási lehetősége. A társadalmi kapcsolatai leszűkülnek, csak néhány tanítványa áll ki a tanára mellett, azonban azokat is büntetik. Julian Pryzbos, költő a kultúr-miniszternél kért kihallgatást a barátja érdekében. Azonban a miniszter elítélte Strzeminskit, mert nem alkot a szocialista realizmus szellemében. A filmet nézve, a néző azon gondolkodik, meddig lehet ellenállni a rendszerrel szemben. A művész elvei szerint, tartásosan viszonyult a lehetetlen helyzethez. A rendszert szolgáló kisemberek gondolkodás nélkül hajtják végre a festőművésszel szembeni tiltásokat. Bár a Képzőművészeti Szövetség alapító tagja volt, kizárják a szövetségből, így nem vásárolhat a munkájához szükséges anyagokat. Szívszorító jelenetben látható a neves festőművész, aki nem kaphat élelmiszerjegyet, emiatt az elárusító még 10 deka felvágottat sem ad. Nyomorog. A film hitelesen érzékelteti az ’50-es évek hangulatát. Azt kell alkotni, amit a párt elvár a művészektől, a szocialista realizmus elveit akarják érvényesíteni. (Nemcsak Lengyelországra, hanem a többi kommunista országra is vonatkozik). Óriási veszélyben voltak az alkotók. A kiállítási teremben az avantgárd festményeket, többek között az ő munkáit parancsra semmisítik meg. Strzeminski maga is tapasztalja, hogy a tudatlan végrehajtók, miként zúzzák szét a művészi értékkel rendelkező alkotásokat. Ki maradt mellette? – kérdezi a néző. A festőművész egyre magányosabbá válik. A szobrász feleség az egyik kórházban haldoklik. Az egyetlen lánya, Nika áll az apja mellett ezekben az években. A rideg fűtetlen szobában a festőművész A látás elmélete című könyvét írja.

A diktatúra minden eszközzel arra törekedik, hogy szakmailag, fizikailag megsemmisítse azokat az egyéneket, akik nem alkotnak az elvárásainak megfelelően. Csak az új rendszert dicsőitő alkotásokat fogadták el. A forgatókönyvben csak utalás, hívatkozás van a festőművész korábbi alkotásaira.

Alkotók, szereplők

Főszerepben: Boguslaw Linda, Bronislawa Zamachowska. Rendező: Andrzej Wajda. Forgatókönyvíró: Andrzej Wajda, Andrzej Mularczyk. Operatőr: Pawel Edelman. A film eredeti címe: Powidoki.

Wladislaw Strzeminski (1893-1952) a lengyel avantgárd festészet kiemelkedő képviselője, tanár.

Andrzej Wajda (1926, Suwalki – 2016 október 9, Varsó) a lengyel filmművészet kiemelkedő képviselője, filmrendező, színházrendező, producer. A lengyel új hullám egyik elindítója. 1954-ben debütált „A mi nemzedékünk” című filmmel, amely az Állami díj III. fokozatát kapta. A filmjei nemzetközi elismerésben részesültek, 51 díj fejezte ki a filmes szakma, a közönség rendkívüli értékelését. A „Hamu és gyémánt” című alkotásával (1958) az első nemzetközi sikerét aratta. A film főszereplője Zbigniew Cybulski. Világhírűek az 1950-es és az 1970-es éveket elemző filmjei (A márványember, 1977 és A vasember, 1981). Négy filmjét Oscar- díjra jelölték (A vasember, Az ígéret földje, A wilkói kisasszonyok, Katyn). 2000-ben életművéért Oscar -díjat kapott. Az Emlékképek című alkotása volt az utolsó filmje. 2016 október 9.-én meghalt.

Az Emlékképek című filmet Oscar- díjra jelölték

A film világpremierje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Hazájában a filmet 2016. szeptember 22.-én mutatták be. A Lengyel Filmfesztiválon a zsűri külön díját nyerte. Lengyelország az Emlékképek című filmet Oscar- díjra jelölte a Legjobb idegen nyelvű filmek kategóriában, amely az életművének méltó befejezése.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,