Emlékezés egy félős bátor emberre

Tizenöt éve hunyt el Radu Enescu
író, esszéista, Nagyvárad egyik
emblematikus személyisége. Az
évforduló alkalmából a helyi
Familia folyóirat szervezésében
emlékeztek az íróra.


Csütörtökön déután
öt órakor Radu Enescu
tisztelői koszorúkat helyeztek el a
Rulikowski temetőben lévő
sírjánál, majd hat
órától a Iosif Vulcan
emlékmúzeumban idézték fel
személyiségét,
munkásságát egy
bensőséges hangulatú
összejövetel keretében. Szinte
mindegyik emlékező megemlítette azt,
hogy Radu Enescu rendkívül
félénk, sőt, félős ember
volt, aki állandóan rettegett
valamitől, főleg a
Szekuritatétól; ahogy Ion Simuţ
professzor, irodalomkritikus fogalmazott, Enescu
„félős volt az életben
és szorongó az
írásban”, Florian
Chelu
muzsikus pedig idézte
Constantin Noicanak azt a
szemrehányó megjegyzését,
amit Radu Enescunak mondott: “ti egy félős
generáció vagytok”. Majd
később Chelu elárulta azt, hogy
egészen pontosan mit értett Noica
ezalatt: Enescu generációjának a –
szellemi, társadalmi –
építkezéshez nem volt
bátorsága. Mindezek ellenére Radu
Enescu nagy merészségről tett
tanúbizonyságot akkor, amikot 1989
szeptember 18-án tiltakozó levelet
küldött a Román
Írószövetség
elnökének, D.R.
Popescu
nak, melyben felemelte szavát
azellen, hogy a kommunista hatalom egyes
írókat zaklatott. A Radu Enescu
személyiségének számos
humoros aspektusát felidéző 
megemlékezésen Florian Chelu és
lánya több alkalommal is
muzsikáltak, hozzájárulva ezzel is
a bensőséges hangulathoz.

Pap István