Emlékezés az elesett katonákra

Emlékezés az elesett katonákra
November 11-én 11 óra 11 perckor, vagyis abban a pillanatban, amikor 97 évvel ezelőtt aláírták az I. világháborút lezáró fegyverszünetet a nyugati fronton, az első világháborúban elhunyt magyar katonák emlékére gyertyákat gyújtottak és koszorúkat, virágokat helyeztek el a megemlékezők a nagyváradi Rulikowski temetőben lévő emlékgúlánál.

A nagyváradi Várszövetség által szervezett megemlékezésen mintegy két tucatnyian vettek részt, köztük Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, aki kiemelte annak fontosságát, hogy immár Nagyváradon is meg lehet emlékezni az első világháborúban elhunyt magyar katonákra. Ezt követően Sárközi Zoltán váradi helyi tanácsos a Várszövetség képviseletében elmondta, hogy az első világháborúban összesen tizenöt millió katona vesztette életét. „Ennyien hiányoznak ma a világ életfájából” – fogalmazott Sárközi, aki a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a mostani megemlékezésnek az előzménye egy három évvel ezelőtti európai kezdeményezés. Mint elmondta: „három éve áll itt ez a gúla, pedig annak idején egyes vezetők azt mondták, hogy ez a gúla sosem fog állni. De lám, az idén tavasszal a hivatalos állami megemlékezések sorába is bekerült a gúla koszorúzása. Az idő vasfoga kikezdi a legálnokabb politikumot is, a politikum bármit akar, végül úgyis a civilek mondják ki a döntő szót” – fogalmazott Sárközi Zoltán utalva arra, hogy a nagyváradi emlékgúla a civilek kezdeményezése nyomán áll most a Rulikowski temetőben, noha a városvezetés sokáig ellenezte ennek az emlékhelynek a kialakítását. A rövid megemlékezés végén a jelenlevők elénekelték a Himnuszt.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter