Emlékévet zártak Várad-Őssiben

Emlékévet zártak Várad-Őssiben
Vasárnap délelőtt a Reformáció 500. emlékévét záró istentiszteletet tartottak a várad-őssi református templomban. Csűry István püspök hirdette az igét, majd megemlékeztek Méliusz Juhász Péterről.

Pál apostolnak a Kolossébeliekhez írt levele 4. része 2-től 6-ig terjedő verse alapján hirdette Isten megtartó igéjét Csűry István várad-őssi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Szószéki beszédében úgy fogalmazott: advent második vasárnapja egy olyan alkalom Nagyvárad-Őssiben, amikor a reformáció 500. évfordulójának emlékévét valamiféleképpen le szeretnék zárni, egy olyan esztendőt, melynek folyamán sok lehetőség adódott arra, hogy elgondolkozzanak azon, mit is jelentett ez az ünnepségsorozat, egyáltalán mit is jelent a reformáció, az, hogy Isten öt évszázaddal ezelőtt megengedte, hogy az anyaszentegyháza megújuljon, és ez a megújulás 500 esztendőn keresztül a maga útján haladjon, hol szépen lángolva, hol elveszítve azt a lendületet, mellyel indult.

Meglátásában nagy érdekes érzések fogalmazódtak meg az elmúlt hónapokban, és egészen bizonyos, hogy vannak olyanok, akik azt mondják: maga az 500 esztendő is hordozza ezt a sokféleséget, a kétszínűségeket, de több mint valószínű, hogy mégis valamennyien kijelenthetjük, hogy ami volt, Isten kegyelméből valósult meg. Ünnep volt mindenki számára, mert valahogy felhívta a figyelmet arra, hogy az anyaszentegyháznak mindig erőteljesen az Isten felé kell fordulnia, s nem az ellenkezés, a másikkal való szembefordulás az elsődleges, hanem sokkal inkább az, hogy az ember arra koncentráljon, hogyan kell teljes szívvel-lélekkel ünnepelni, tisztelni az Urat.

Azt is kiemelte: az Istennel kapcsolatban levő ember az imádkozó ember. Tulajdonképpen Krisztus, amikor eljön erre a földre, új szövetséget hoz ennek az emberiségnek, ezért a reformáció ott kezdődik, amikor Jézus megszületik, és ott folytatódik, amikor a feltámadásban elkezd arról beszélni: én élek, és ti is élni fogtok. Az igazi reformáció tehát ez az élet, nem, a szavak, a mondatok, hanem ennek az életnek a követése. Azok pedig, akik valamit tesznek azért, hogy a református anyaszentegyház a számára kijelölt úton haladjon, mind-mind azt ismerik fel- mert ha nem, akkor nem érik el a reformátori rangot-, hogy Istennel állandó, szüntelen kapcsolatot kell teremteni.

Pál apostol azt mondja, sóval legyen ízesítve, s a magyar nyelvű szólásmondásban benne van, hogy sava-borsa legyen minden gondolatunknak. Minden megnyilvánulásunknak tartalma legyen, s ez a tartalom jóízű legyen, s ennek a jóízű tartalomnak viszont mindig legyen meg az az üzenete, hogy ez nem holmi emberi felismerés, jópofaság vagy nagyszerű kijelentés, ami az ember értelméből kipattan, hanem valami az, amit az ember csak tolmácsolni tud, ami felülről jön, s amit megért az értelem, s amit a hit át tud dolgozni, és a hit és az értelem találkozásában az ember a másik embernek el tud mondani- fogalmazott az egyházfő. Szerinte emlékévet záró üzenetként Isten azt tanácsolja: legyen minden szavunk olyan, mint amit Isten nekünk felülről mond, a kegyelem szava, legyen mindig tartalma és gyógyító hatása, legyen meg mindig az a felismerés, hogy Isten az ő maga titkát azok előtt, akik imádkozva élik az életüket, megnyitja.

Életút

Emődi András, az egyházkerület levéltárosa Méliusz Juhász Péter (1535- 1572) életútját és tevékenységét ismertette. Több érdekesség is elhangzott vele kapcsoltban, mint például az, hogy ebben a formában, így ő sohasem írta le a nevét, 1558 végétől Debrecen református plébánosa volt, mert akkoriban még ezt a megnevezést használták a református lelkészek esetében is, és később az általa vezetett superintendenciát, vagyis püspökséget még Tiszáninneninek hívták, nem Tiszántúlinak. Wittenbergben Károli Gáspárnak volt az évfolyamtársa, és nyugaton nem teológusként vagy püspökként ismerik, hanem biológusként, mint aki lefordította és kiegészítette Adam Lonicerus mainzi orvostanár Herbárium című munkáját.

Az ünnepségen Meleg Vilmos színművész, presbiter elszavalta Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című költeményét, majd Sipos Béla szalárdi fafaragó arról beszélt, hogy készítette Csoma Gergellyel, Szalai Norberttel és Nagy Jánossal közösen azt a domborművet, amit a gyülekezeti házban avattak fel, illetve milyen szimbolumokat ábrázol. Az alkotás létrejöttét támogatta a KREK, a nagyvárad-őssi gyülekezet, a szentjobbi huszárok és a Vitézi Rend.

Ciucur Losonczi Antonius