Emlékek nyomában a Felső-Tisza vidékén

Emlékek nyomában a Felső-Tisza vidékén
Ünnep előtti lelki feltöltődésre indult november közepén az Olaszi református gyülekezet busznyi közössége. Nagyszekeres, Sonkád, Szatmárcseke, Tarpa, Csaroda, Tákos – ezek voltak a meglepetés megállói.

E falunevekre csak az érzékenyebb lelkű és a helyzettudat mélységeit élő embertársaink kapják fel a fejüket. Az utazást kedvelők közül csak nagyon kevesen, vagy egyáltalán nem választják uticélul ezeket a helységeket. Pedig aki egyszer megtekinti azt az örökséget, amit az évszázadok alatt megóvott a közösség féltő szeretete, és átadott ennek a kornak, – az életre szóló élményt szerez. Az egynaposra tervezett utazásunk során csak erre a néhányra jutottunk el, de érdemes hosszabb időre tervezni, bejárni a Felső-Tisza vidékét, a szatmár-beregi térséget, és megerősödni hitben és nemzeti öntudatunkban. Úgy is nevezzük ezeket az utakat, hogy nemzeti önérzet-terápia.

Csak ízelítőt szeretnénk adni a látottakból. Nagyszekeresre érve, a hirtelen kitáruló látványtól földbe gyökerezik az ember lába: a Gőgő-Szenke patak által közrefogott kis mesterséges szigeten áll a középkori templom, a falu ékessége, melyet a Boldogságos Szűz tiszteletére emeltek az 1400-as években. Ma a reformátusok használják. Borsó János fogadott, aki hosszan sorolta megbízatásait, hisz lelkészi ember már nem lakik ott: ő a gondnok, harangozó, idegenvezető. Sőt, ha „nincs vendég pap, aki a Mózes-székbe üljön, akkor én ülök bele”- mondja túláradó öntudatossággal a templom földi gazdája. Aztán bevezet a szigetre és a templomba, közben ízesen magyaráz. Régen fahíd vezetett a szigetre, s a XVIII. századig csak ezen át lehetett megközelíteni az akkor még palánkkal körülvett erődtemplomot, mely menedékhelye volt a falu lakosságának. A templom nyugati oldalát egy XVIII. században épült fa harangtorony őrzi, melyet előcsarnokszerű barokk cinterem kapcsol össze a bejárattal, ezen keresztül lehet bejutni a templomba. Belső berendezései a XVIII. századból valók, festett sík famennyezettel rendelkezik. Alatta van a Rosályi Kún család sírboltja. A templomban faragott szószék és famennyezet található. A szépen karbantartott épületbe már alig járnak hívek, mert kiürülőfélben van a falu. Sok a senkinek sem kelendő üres ház.

Sonkádon is a templom gondozója fogadott. A Túr mellett, az Öreg- és az Új-Túr találkozásánál, annak torkolatához közel, csodálatos természeti környezetben fekszik a község, mely egyben tájvédelmi körzet is, ahol erdős-ligetes részek között kanyarog az Öreg-Túr. Református temploma szintén az 1400-as években épült, méltán érdemelte ki a világ figyelmét. A ’90-es években történt felújításkor megbontották a mennyezetet borító fafödémet, amikor is váratlanul előkerült az 1766-ból származó csodálatos kazettás famennyezet, amelynek virágmotívumos díszítését szinte teljes egészében sikerült restaurálni. A templom oldalsó, gótikus termében múzeumot rendeztek be. 1998-ban Europa Nostra díjjal tüntették ki a kiváló felújítási munkáért.

Szatmárcseke Magyarország legészakkeletibb csücskében fekszik. A táj szépségét éppen hátránya adja, mivel nehezen megközelíthető, távol esik minden nagyobb településtől. A honfoglaló magyarok „átcsetlének” a Tiszán, a csetlésből lett Cseke. A Kölcse község melletti településen élt 1815-től 1838. augusztus 24-én bekövetkezett haláláig Kölcsey Ferenc költő, aki 1823. január 22-én itt írta a Himnuszt. A Kölcsey-kúria helyén álló Művelődési Házban emlékszobát rendeztek be a tiszteletére. 1994. január 22-én, Országzászló avatásával a település hivatalosan is az ország keleti kapuja, illetve történelmi, kulturális, turisztikai központja lett. Egyenesen a temetőbe mentünk, melyet a nemzeti örökség részévé nyilvánítottak az Európa-szerte egyedülálló csónakos-fejfái miatt. A községben született fafaragó mester, Korpás István a készítőjük. Páratlan látványt nyújt a közel 600, embermagasságú, stilizált, „bajuszos” ember-fejet, illetve csónakban fekvő embert szimbolizáló sötét fejfával benépesített sírkert, melybe már nem is szabad más síremléket építeni. Egyelőre megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke, ez azonban romantikus tévhit. Mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak, és a bárkás, félbárkás és deszkás temetés volt a hagyományos, – magyarázta a református közösség lelkésze. A fejfák olyan dőlésszögben állnak a földben, hogy ha az ember ebbe a szögbe áll melléjük, akkor akaratlanul is egy támasztó lépést kényszerül tenni előre. Ezt a lépést hívják a csekeiek a halál utáni lépésnek. A kátránnyal és korommal konzervált fejfák mindegyikén ott a felirat: A.B.F.R.A., melynek olvasata: A Boldog Feltámadás Reménye Alatt. Több helyütt az elhunyt életének legfőbb eseményeit rövid versikékbe szedték, ezt is a fejfákra vésték. A temető legmagasabb helyére építették Kölcsey Ferenc síremlékét. A Gerendai Antal tervezte hat köroszlopos, felül párkánnyal egybefogott síremlék közepén, hasábtalapzaton áll egy Kölcsey feliratos, címeres urna. Búcsúzóul a kiváló humorú lelkész keserűen mondta, hogy már csak két magyar gyermek jár az iskolába, mivel ez a falu is az elnéptelenedő gyülekezet és a roma lakosság állandóan növekvő létszáma ellentmondásában éli létbizonytalansággal teli hétköznapjait.

Bereg legnagyobb templománál, a tarpai református templomnál álltunk meg ezt követően. A XV. század elején építették vulkáni kőtömbökből. A déli kapu fölött egy Bátori-címeres kőtáblát láthattunk, melyet a Sárkány-rend jelvénye ölel körül. A 7 centiméter vastag ajtólapja a középkorból megmaradt egyetlen ilyen vasalt templomajtó hazánk területén. A templom különleges látványossága a középkori falképek, amelyek a XV. század elején készültek (!). A „kurucok kincseként” is emlegetett gyönyörűséges freskók csodálatos épségben megmaradt képek, a magyar művészettörténet egyik legjelentősebb emléke. A háromosztatú, hatalmas méretű falikép első tábláján Szent György látható ágaskodó lován, patája alatt sárkány tekergőzik, a sziklahasadékból sárkány fiak tűnnek elő. A középső képen a keresztre feszítés jelenetét láthatjuk, a kereszt alatt Mária és Szent János alakjával. A harmadik képen a jobbjában pallost, baljában mérleget tartó Szent Mihályt ábrázolták. A mérleg bal serpenyőjében egy stilizált torony van, a másik kart három ördögfigura egy malomkő segítségével sem tudja lehúzni. Táblás famennyezete, a népi barokk, áttört koronájú szószéke, az úgynevezett „papnék padján” látható barokk festménye 1782-ben készült ritkaság. A Mózes-szék, a kegyúri szék barokk, illetve rokokó stílusban készült festése, akárcsak a templom keresztszemes terítői a Bereg ősidőktől fogva alkalmazott vörös és kék színeiben pompáznak.

Csaroda élménye szintén leírhatatlan. A középkori kolostorépítészet keleti hatása szerint épített, keskeny alapon magasba törő templom látványa elbűvölő. Olyan kiváló idegenvezető fogad a templomban, akiről csak álmodik a halandó látogató. Belebeszéli az élményt nemcsak a fejekbe, de a lelkekbe, mert olyan hangulatot tud teremteni, amelyhez kell az isteni ihletettség. Ő mondta: a falu a Csernavoda (Feketevíz) nevű patakról kapta a nevét. Az 1200-as évek második felében épült késő román stílusban a templom, melynek belsejében korabeli (!!), szenteket ábrázoló falfestések láthatók. Nemcsak a templombelsőben, de a külső homlokzaton is megőrződtek részletek az 1642-ben készült népies falfestésből. A világon szinte egyedülálló módon megfestett szentek nem a megszokott, „falra meszelt komor szentek”, hanem vidám, mosolygó szentek, úgy is hívják őket, mert mindegyik szája szögletében rámosolyog a világra: Kozma és Dámján bizánci orvos szentek, Péter, Pál és János apostolok, Szent Anna, valamint Mária, ölében a kis Jézussal. A valamivel később, kora gótikus stílusban épült szentély freskói a feltámadott Krisztust és az apostolokat jelenítik meg. A templombelső falfelületét népies stílusú kék-piros levélcsokrok sora díszíti. A festett famennyezete, a népies barokkot idéző festett fa szószéke, a karzat és a padok az 1700-as évekből valók. A templomban látható az 1758-ban készült Rhédey-epitáfium (templomokban, sírkápolnákban a halottak emlékére állított, díszes keretű dombormű vagy föliratos tábla). A templom környezetét szabadtéri múzeumként alakították ki. Feledhetetlen harmónia.

Végül Tákosra értünk késő délután. A református templomhoz hajtunk. Várnunk kell, míg megérkezik a 78 éves, hajlott hátú Erzsi-néni, aki bemutatja a környék legszebb műemlékének számító templomot. Meg is sajnáltuk, amint füles kis táskáját kezében hozva, loholva érkezett. Gyorsan vizet kért, mert úgy kifáradt a sietségben. Félt, nehogy elmenjünk időközben. De ahogy előadta a templom történetét, az nyelvtörténeti kalandozásnak és szó-kincstárnak számított. Már többen jelezték, hogy Tákoson kettős élményben lesz részünk: Erzsi-néni kalauzolása és a templom látványa. „Én itt honolok a templomban” – mondta a néni, miközben beszélt a templom „bírhatós” (tehetős) támogatóiról. Miben is különleges ez a templom? A népi barokk stílusú, paticsfalu, zsindellyel fedett templomot 1766-ban építették. Az egész építmény alig nagyobb egy régi parasztháznál. Mennyezete felnyújtott kézzel elérhető. A nyugati végében beépített karzata van. A templom földje döngölt agyag, már az anyaga és méretei is különlegesek, de ami igazán kiemeli a ránk maradt hasonló falusi templomok közül, az a páratlan faragott és festett berendezése, és a festett kazettás mennyezete. A bírhatós embernek fedeles széke és madaras padja, valamint széke van, pávanyak alakú kéztartóval. Különálló fatornyát a templommal egy időben építették. A faluban nagy hagyománya van a keresztszemes kézimunkáknak. A lányok kelengyéjét keresztöltéssel, piros-kék színnel hímezték. A 2001-es árvíz hatalmas pusztítást végzett, de szinte teljesen újjáépítették, templomát felújították. Ennek emléke egy márvány emléklap a templom kertjében.

Annyira meghatódtunk a látottak és hallottak nyomán, hogy megtelt a lelkünk is hálaadással azért a sok ajándékért, amit kaptunk az Isten által rendelt kellemes időben és helyeken. Már nem sajnáltuk, hogy Nyíregyházát csak esti kivilágításban nézhettük meg.

Veres-Kovács Attila