Emlékáhítat az áldozatokért

Emlékáhítat az áldozatokért
Nagyvárad- Csütörtök este az 1945-ben a szovjetek által deportált német származásúakra, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire és áldozataira emlékeztek az evangélikus-lutheránus templomban.

Az ökumenikus emlékáhítat résztvevőit, kiemelten a testvéregyházak képviselőit és a Benkő Tímea evangélikus lelkésznő által vezetett kolozsvári Protestáns Teológiai Intézeti vegyeskar tagjait házigazdai minőségében Mátyás Attila lelkipásztor köszöntötte. Hangsúlyozta: különös dátum 1956. október 23-a a magyar történelemben, egy olyan nap, melyre sokáig nem volt szabad emlékezni, mert a hatalom megtiltotta az azok előtt való tisztelgést, akik úgy gondolták, hogy küzdeniük kell az igazságért és a szabadságért, és ezért hajlandóak voltak akár az életüket is áldozni. Közeleg azonban egy másik, talán még fájdalmasabb eseménynek az évfordulója is, hiszen lassan 70 éve lesz annak, hogy 1945 januárjának közepén 546 embert vittek a megyéből szovjet fogságba német származása vagy úgy hangzó neve miatt, köztük a helyi evangélikus gyülekezet akkori segédlelkészét, Bayer Aurélt is. Romániából, illetve Kelet- Európából vallomások szerint körülbelül 60-70 ezer embert deportáltak különféle orosz lágerekbe, a Donbass vidékére vagy Szibériába. A nagyváradi deportáltak közül is sokan nem tértek haza, 110-en meghaltak, s napjainkban csupán 28-an élnek közülük.

Orosz csizma

Vinczéné Pálfi Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó tanácsa két igei részre- Lukács evangéliuma 19. fejezetének 10. verse és Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt II. levele 3. fejezetének 17. verse- alapozta mondandóját. Arra hívta fel a figyelmet: az ember úgy alkottatott Isten által, hogy mindig keres. Mindennap úgy indulunk útnak, hogy keressük azokat az eszközöket, személyeket, kapcsolatokat, akik vagy amelyek által teljesíteni tudjuk a kitűzött céljainkat. Elődeink is hozzánk hasonlóan keresték a szabadságot és a jót, ha pedig élő a kapcsolatunk Istennel, akkor életünk nem csupán a rohanásban fog kifulladni, hanem értékekkel teli lesz, s a szívünkben nekünk is lesz egy saját, személyes ötvenhatunk, melynek segítségével szabadságkereső emberek tudunk maradni Isten áldásával.
Mons. Fodor József római katolikus általános helynök személyes visszaemlékezéssel tarkított felszólalásában úgy fogalmazott: 1849 után a 20. században ismét taposott az orosz csizma: egyszer 1945-ben, majd 1956-ban. Jött megint a gyász, a fájdalom és a pusztítás, az igazságot azonban soha sem lehet elhallgatni, mert mindig napfényre jut és beragyogja egy nemzet történelmét.
Molnár Imola unitárius lelkésznő úgy vélte: látszólag úgy tűnik, hogy a fiatalokat nem érdekli, nem foglalkoztatja a múlt, és nem is akarják megismerni, azonban ez így, ebben a formában nem igaz, mert vérvonalunk, az olvasmányélményeink, a családi beszélgetéseink, a felhalmozott tudásunk és a múltunkhoz való ragaszkodás révén igazából nem akarjuk elfeledni azokat, akik éltünk éltek-haltak.
A megemlékezésen közreműködött a Protestáns Teológiai Intézet vegyeskara (Gárdonyi-, Bárdos- és Mendelssohn-szerzemények, illetve zsoltárok csendültek fel), valamint Benczédi Mónika zongoratanárnő.

Ciucur Losonczi Antonius