Emelik a nyelvtan presztízsét

Emelik a nyelvtan presztízsét
Nagyvárad- Nyelvmentor címmel, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával közös kétszakaszos projektet indított a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtanszéke s Tanárképző Intézete.

Az ezt bejelentő szerdai sajtótájékoztatón dr. Magyari Sára nyelvész, magyartanár, intézetvezető a projekt fő céljának nevezte a nyelvtan presztízsének emelését. Úgy fogalmazott: mivel évek óta a romániai oktatásban nem létezik már nyelvtantanítás a középiskolai osztályokban, fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy a nyelvtantanulással foglalkozni kell, mert hasznos és izgalmas tevékenység. Emellett szerintük megnyilvánulási fórumot kell biztosítani az érintett tudományos szakértők számára is. A kétfázisú program első fázisában ezért neves romániai és magyarországi nyelvészek, illetve nyelvészettel foglalkozó kutatók tartanak egy-egy előadást, főleg az egyetemi hallgatóknak, de bárkit szívesen fogadnak.
A meghívottak kiválasztásánál két szempontot érvényesítettek: egyrészt szándékuk összefogni a Romániában létező magyar nyelvű egyetemi oktatás nyelvészettel foglalkozó szakembereit (BBTE, Bukaresti TE, Sapientia EMTE, PKE), másfelől pedig megszólítani anyaországi kutatókat (ELTE, Károli Gáspár Református TE, Pécsi TE, Szegedi TE).
Az első rendezvényen már túl vannak, múlt pénteken dr. Veszelszki Ágnes beszélt a netnyelvészeti (alap)ismeretekről. Csütörtök délelőtt 10, illetve délután 14 órától a Bartók teremben dr. Tódor Erika várja az érdeklődőket, a téma a nyelvi tájkép. Ezt követően november 21-én dr. Zsigmond Győző a ragadványnevekről és a helységnevekről, december 5-én dr. Fóris Ágota a szótárhasználatról és a szaknyelvekről, január 9-én Kövecses Zoltán a metaforák világáról fog értekezni.

Interaktív órák

Az október 25. és február 15. közt zajló második szakaszban a PKE diákjai és oktatói közül néhányan az előadásokon elhangzottak alapozva bejárják a Partium és a Bánság nagyobb középiskoláit, ahol a magyar nyelv helyzetével kapcsolatos interaktív foglalkozásokat tartanak olyan aktuális, a fiatalokat érdeklő témákról, mint például a chatnyelv, a chat-szótár, a szótárhasználat, a névadási szokások változása vagy a nyelvi tájkép.
Megtudtuk azt is, hogy a rendezvénysorozatot a temesvári Start-Tanácsadó és Továbbképző Irodával közösen bonyolítják le, mivel a közoktatásban szervezett képzéseik, eseményeik révén úgy vélik, közösen eredményesebben valósíthatják meg a programjaikat. A projektbe ugyanakkor a Bihar Megyei Tanítók Háza is bekapcsolódott, így az érintett pedagógusok plusz pontokat kapnak.

Pályázni lehetett

A projekt második fázisában résztvevő négy diákot pályázat útján választották ki, a jelentkezők motivációs levelet kell írjanak. Az egyikőjük, Varga Ivett-Barbara az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: elszántságot érzett, nem a jegy miatt kapcsolódott be a programba. Azt mondta: úgy véli, úgymond két legyet üt egy csapásra, hiszen a nyelvészettel is tud foglalkozni, de ugyanakkor a gyakorlatban is megtapasztalhatja, milyen a pedagógusi munka.

Ciucur Losonczi Antonius