Emberkereskedőket számoltak fel

Emberkereskedőket számoltak fel

Bihar megye – A Bihar megyei rendőrség
szervezett akció keretében a
közelmúltban egy nagy,
prostitúcióra szakosodott
bűnszövetkezetet számolt fel.

Valerian Sipos, a Bihar megyei
rendőrség Szervezett
Bűnözés
Elleni
Főosztályának vezetője szerda
délelőtt
sajtótájékoztató
keretében nyilatkozott arról az
akcióról, mely során, még
március hónapban sikerült
leleplezniük és felszámolniuk egy
meglehetősen nagy és alaposan
megszervezett, emberkereskedelemre
és prostitúcióra
szakosodott csoportot.

Albán vezető


A bűnszövetkezetet az
albán
állampolgárságú 42
éves X.S. vezette, aki, a 40
éves konstancai I.M.-mel
közösen támogatta és szervezte
meg a csoport munkáját. További
hat tag ellen is vizsgálat folyik, a 27
éves olasz
állampolgárságú A.P.,
illetve a Bihar megyei 31 éves S.A., 32
éves L.B., 31 éves H.A., 31 éves
M.D. és szintén 31 éves H.V. ellen
az a gyanu, hogy
prostitúció
céljából beszerveztek és
Olaszországba vittek 13 fiatal lányt,
közülük 3 kiskorút. A
prostitúcióra kényszerített
lányokat jól megszervezetten
ellátták, lakhatást és a
kéjelgés helyszínére
való szállítást
biztosítottak számukra, valamint
védelmet is, más, hasonló
profilú szervezetekkel szemben.


A nyomozásba a
rendőrség több
külföldi egységet is bevont, mely
során kiderült, hogy az albán X.S.
Olaszországban is ismert volt, mint egy
emberkereskedelemmel foglalkozó csoport
vezetője. Munkájához öt
különböző
személyazonosságot használt, hol
magyarnak, hogy belgának, albánnak vagy
lengyelnek adta ki magát. Az
áldozatokat több olasz
helyszínen is futtatta, úgy mint
Montechiari, Prato kínai negyede, vagy Brescia,
ahol a lányok benzinkutaknál,
körforgalmakban vagy parkolókban
árulták testüket. Egyetlen
éjszakán 400-500 eurót is
kerestek. Ugyanakkor azt is megtanították
nekik, hogy milyen történetet kell
előadniuk, ha elfogják őket. Ha az
albán vezetőt, az olasz
bűntársat és a hat románt
bűnösnek találják, akár
20 év letöltendő
börtönbűntetést
is kaphatnak.

Nagy Anikó