Emberközelség feketén-fehéren

Emberközelség feketén-fehéren

Nagyvárad – Süli István debreceni
fotóművész alkotásaiból
nyílt tegnap kiállítás a Foto
Art galériában. Ez volt az utolsó
előtti tárlatnyitó, melynek a
véradi Szilágyi Dezső (Moscovei) utcai
galéria adott otthont.


A Foto Art Galéria utolsó előtti
kiállításának
meghívottja Süli István debreceni
fotóművész volt, aki nyolcvan
fekete-fehér alkotást mutatott be a
nagyváradi közönségnek. A
tegnapi tárlatnyitón a
kiállítóművész mellett
részt vett a Debreceni Fotóklubb
elnöke, Máté András, valamint
Varga József és Kovács Lajos
debreceni fotóművészek, akiket
Tóth István, a Tavirózsa
Fotóklub elnöke köszöntött.
Elmondta, a debreceniekkel már több mint
tizenkilenc éve testvérkapcsolatot
tartanak fel. Voltak idők, amikor ez a kapcsolat
megromlott, de nincs olyan testvérviszony,
melybe nem fér bele néha a
civakodás, hangzott el. A Debreceni
Fotóklub vezetőségének
cseréjével javult a viszony a két
klub között, és ezt a kapcsolatot
szeretnék a továbbiakban is
ápolni. Máté András
bemutatta az 1931-ben alakult fotóklubot, mely
35 taggal működik, majd az ünnepelt
fotóművész, Süli István
alkotásait is méltatta.

Szabadság, szerelem


Ebben a két szóban összegezte
Máté András a tárlat
anyagát képező alkotások
hangulatát. A fotókon megjelenik a
boldogság, az öröm, a szerelem, a
születés és a halál ezernyi
arca, melyek gondolkodásra ösztönzik a
szemlélőt. Az elnök
köszöntőjét követően
maga az alkotóművész vette át
a szót. Elmondta, negyven éve foglalkozik
fotózással, ami számára
jobb kifezési eszköz, mint a beszéd.
Régebben a néptánc
töltött hasonló szerepet be
életébe, ez számtalan
formában megjelenik a fotóin is.
Fotózáskor azt az elvet követi, mely
az embert helyezi előtérbe. Nem
paparazzoként örökíti meg az
embereket, hanem közel megy hozzájuk,
kapcsolatot teremt velük. Mindig
természetes fényben dolgozik, még
akkor is, ha ez nem jelent technikai
tökéletességet, magyarázta a
művész.

Emberközelség


Ramona Novicov műkritikus a már
említett emberközelséget emelte ki
méltatásában, mely egyfajta
szabadságot és vitalitást
sugároz a képeken. Azt az üzenetet
hordozzák a fotók, hogy az élet
nem áll, még akkor sem, ha azt az
illúziót kelti a szemlélőben.
A képeket egyébként
Írországban is
kiállították, ahol nagy sikert
arattak. A tegnapi tárlatnyitó
színvonalát a Varadinum
vonósnégyes két tagjának,
Costin Éva (hegedű) és Marcu
Ágnes (cselló) a játéka
emelte.

Új székhely


A tárlatnyitót követően
Tóth Istvántól megtudtuk, ez volt
az utolsó kiállítás, melyet
ezen a székhelyen nyitottak meg. Két
hét múlva, a mostani
kiállítás lejártával
a fotóklub tagjainak munkáiból
nyílik reprezentatív
kiállítás, mely majd az új
székhely első tárlatának
anyagát is képezi majd. Egyelőre
még nem lehet tudni, hol lesz ez az új
székhely, közölte a Galéria
vezetője.

Mészáros Tímea