Elvonultak a szemétszállítók

Akt.:
Elvonultak a szemétszállítók
Kiskerekiben és Érkörtvélyesen is felmondta a szolgáltatást a szemétgyűjtést végző cég. Együtt keresik a megoldást községvezetők.

Február elsejétől mondta fel a BioFlorisal cég a szemételszállításra szóló szerződését Kiskereki községben, mondta el Nyiri Sándor polgármester. Hozzátette: az indok, hogy bezárják az érmihályfalvi szeméttelepet, neki pedig nem éri meg Nagyváradra szállítani. Az önkormányzat tudta, hogy ez fog következni (a rossz hír a lakosság között is elterjedt), ezért időközben megindították a procedúrát egy közbeszerzési eljárásra, ám az pár hónapba beletelik még a legkedvezőbb esetben is, ám nagyon valószínű, hogy többe is a “szokásos” óvások, újrakezdések miatt. Addig egy köztes megoldásként közvetlen odaítéléssel (atribuire directa) keresnének szolgáltatót.

Kiutat keresnek

Ezzel is van azonban gond, hiszen annak kifizetését, mintegy megelőlegezendő a lakosságtól érkező pénzt, az önkormányzat kellene megelőlegezze, amit esetleg kifogásolna a számvevőszék. Másik oldalról a környezetvédelem felől jöhet sürgetés az ügy megoldására. A kettős présből úgy igyekszenek kikerülni, hogy kikérik a számvevőszék véleményét, ám ez is beletelik egy kis időbe, fejtette ki Nyiri Sándor, hangsúlyozva: megoldják a helyzetet, ám pár hétig kérik a lakosság türelmét. A kivonuló cég havonta kétszer vitte el a szemetet, tehát eddig egy alkalom maradt ki és reményeik szerint még esetleg kettő ilyen lesz. Hasonló a helyzet Érkörtvélyesen, tudtuk meg Nagy István polgármestertől, csak ott az AVE cég mondott fel. A két község vállvetve igyekszik a megoldás megtalálásában.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter