Eltérő vélemények kampusz ügyben

Eltérő vélemények kampusz ügyben
Nagykároly – Bekő Tamásnagykárolyi polgármester bizakodva tekint a nagykárolyi kampusz 2007–2008-as tanávkézedésig történő befejezésére. Mircea Nadăş iskolaigazgatónak ellenben kételyei vannak.

Közös érdek, szemben álló meglátások. Mindent összevetve ez a négy szóból álló mondat egyértelműen jellemzi, a legkorábban is csak jövőre épülő nagykárolyi kampusz jelenlegi helyzetét. Bekő Tamás polgármester legutóbb adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a közel hatmillió euró összköltségvetésű új oktatási intézmény, 2007-re szabott költségvetése kétmillió-egyszázezer lej. Ezt – tette hozzá az elöljáró – teljes egészében már lehetetlenség lesz év végéig elkölteni, de az előttünk álló hónapok során elkészülő topográfiai, statikus és megavlósíthatósági tanulmány elkészítését természetesen ebből finanszírozzák. Ezzel kapcsolatban Bekő továbbá azt is elmondta, hogy legutóbb szeptember 12-én volt egy licit (s a sorban egyébként a harmadik), amelyre két jelentkező akadt, egy nagykárolyi, illetve a németországi vállalat szatmárnémeti kirendeltsége. Eredményhirdetésre, vagyis a nyertes cég nevének közzétételére pedig valamikor jövőhéten lehet számítani. Mindehhez Bekő Tamás azt is hozzátette, hogy tudomása szerint, az el nem költött pénz nem veszlik el, hanem jövőre továbbra is feléhasználható. Ezzel szemben Mircea Nadăş, a majd elkészülő kampuszba költöző Mezőgazdasági Iskolaközpont jelenlegi vezetője egyáltalán nem bízik ennyire a munkálatok alig egy éven belüli befejezésében. Sokkal inkább attól tart, hogy a város végül elesik ettől a szenzációs berehuzásái lehetőségtől, melynek oka egyedül az önkormányzat „még ráér” hozzáállása lesz vádolható.

Madácsy Tímea