Eltérő vélemények az utolsó vizsgáról

Eltérő vélemények az utolsó vizsgáról
Ezúttal egyetlen diákot sem zártak ki az érettségiről Bihar megyében. Az utolsó vizsgát sokféle tantárgyból tehették le, s voltak, akik „jól választottak”, s olyanok is, akik nem…

Az érettségi csütörtöki, utolsó vizsgájára Bihar megyében 3876-an iratkoztak fel és 3627-en voltak jelen, a hiányzók száma 249 volt. Amint Claudiu Damian megyei tanfelügyelőségi szóvivőtől megtudtuk, ez a megmérettetés is rendben zajlott, sehol sem volt áramkimaradás és a tételeket mindenütt sikerült időben sokszorosítani. Senkit nem zártak ki és a különleges esetek száma sem változott – mint arról már írtunk, hét diák vizsgázott a szokásostól eltérő módon egészségügyi okok miatt, volt, aki otthon, volt aki külön teremben, úgy, hogy lediktálta a dolgozatokat.

Több tantárgyból

Ezúttal összesen mintegy tíz tantárgyból vizsgáztak az érettségizők, s ezeken belül is több változat volt, például kétféle kémia, háromféle fizika – egyes esetekben ők maguk választhatták ki előre, hogy melyiket szeretnék, más esetekben pedig – például az informatikánál – attól függően kapták az egyik, vagy a másik tételcsomagot, hogy például természettudományi, vagy matematika-informatika osztályban végeztek. Mint megtudtuk, megyénkben a humán szakok elvégzői közül a legtöbben a földrajzot választották, a reál szakosok között pedig a legnépszerűbb az anatómia volt.

Az Ady Endre Középiskolában alakult vizsgaközpontban voltak, akik már tizenegy óra előtt elhagyták a termeket, s persze olyanok is, akik kihasználták a teljes vizsgaidőt. Néhány érettségizővel alkalmunk volt beszélni – s akadtak, akik elmondták, hogy például az anatómia könnyű volt, de a növénytan sem volt túlságosan nehéz, a földrajz tételek pedig közepesen nehezek voltak. Fizikából háromféle tétel volt, s egy páran azok közül, akik elektronikából és mechanikából vizsgáztak, elmondták, hogy a mechanikai részt könnyűnek találták, míg az elektronikát nehéznek; viszont néhányan azok közül, akik termodinamikából és elektronikából vizsgáztak, a termodinamikához kötődő feladatokat találták nehezebbnek, s az elektronikai részt könnyebbnek.

Vélemények

Informatikából is többféle tétel volt, s az egyik érettségiző, aki a természettudományi osztályoknak megfelelő C++ nyelvezethez tartozó informatika tételeket kapta, elmondta, hogy a feladatok nehezek voltak és ráadásul a magyar fordítás nagyon pontatlan volt – szerinte egyes dolgok hibásan szerepeltek a fordításban, s voltak, amelyek egyáltalán nem is voltak lefordítva – úgyhogy végig a román nyelvű feladatlapot használta. Szintén panaszkodtak néhányan azok közül, akik szerves kémiából vizsgáztak: mint mondták, a feladatok nem is hasonlítottak azokhoz, amelyek a mintán szerepeltek, s azokhoz sem, amelyeket a szimuláláson kaptak. Egyikük szerint szervetlen kémiához kapcsolódó feladatok is voltak a tételek között, melyeknek nem lett volna mit keresniük ott. „Meglepő volt, de meg lehetett oldani a feladatokat” – mondta viszont egy másik érettségiző.

Neumann Andrea