Eltérő vélemények az új minimálbérről

Eltérő vélemények az új minimálbérről
Az érintett alkalmazottaknak jól jön a béremelés, egyes munkaadók helyzete viszont nehezebb lett, s előbb utóbb ez az alkalmazottakra is visszahat. Megkérdeztük, ki mint látja.

Első megkérdezettünk Jean Podilă, a President turisztikai cég (többek között a félixfürdői President szálló) tulajdonosa volt, aki elmondta: azon kívül, hogy Ponta egyszer csökkentette a nyugdíjbiztosítást öt százalékkal, a vállalkozók helyzete egyetlen kormányt sem érdekelt. A minimálbérek rövid idő alatt 900-ról 1450 lejre nőttek, s ezzel együtt persze a nyugdíjbiztosítás (mely a munkavállaló számára a bruttó fizetés 10,5, a munkaadó számára pedig 20,8 százalék) is nőtt. Mindez komoly terhet ró első sorban a sok alkalmazottat foglalkoztató munkaadókra.

„Hibás döntés”

„Gondoskodnak arról, hogy mindent elvegyenek tőlünk. Ha így folytatódik, öt éven belül nem lesznek egészséges vállalkozások Romániában. Nem helyénvaló, hogy pont azokat sújtják, akik a legtöbbet fizetik az államkasszába. Hibás döntés volt.” – összegezte a szállodatulajdonos. A következmény az, részletezte, hogy nem marad pénz beruházásokra (ő maga eddig minden nyereséget visszafordított), ezek mostantól csak hitelfelvétellel válnak lehetségessé, akkor pedig számolni kell a kamattal. Sokat beszélnek arról, tette hozzá, hogy kedvezményeket nyújtanak azoknak a munkaadóknak, akik fiatalokat alkalmaznak, de ez sincs pont így, ahhoz, hogy a kedvezményben részesüljön, a vállalkozónak tíz más feltételt kell teljesítenie.

Nem érinti őket, mivel a fizetések eddig is elérték, illetve meghaladták a jelenlegi minimálbért, válaszolt kérdésünkre Mihuț Ana, a Gavril Curteanu városi kórház alkalmazottainak szakszervezeti vezetője. Tavaly augusztus előtt még voltak nagyon alacsony fizetések, azonban augusztusban, illetve októberben fizetésemelésekről döntött a kormány ( a legutóbbi átlagban 15 százalékos volt), így a legalacsonyabb fizetések is magasabbak már az új minimálbérnél. A béremeléseknek nagyon örültek, hiszen az osztályokon sok a munka és kevés az alkalmazott – tette hozzá.

„Pont belefér”

Békési Csaba, a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) igazgatója szerint a minimálbér emelkedése nem ró nagy terhet a Bihar megyei vállalkozókra, ugyanis – miután hosszú időn át esett szó arról, hogy Bihar megyében más megyékhez képest alacsonyak a fizetések – a helyi vállalkozók megértették, hogy jó munkaerőre csak versenyképes fizetéssel tehetnek szert, s az utóbbi év során a kezdő fizetések is a legtöbb cégnél elérték a havi bruttó 1500-1600 lejt, így az 1450 lejes minimálbér „pont belefér”. Másrészt, azok esetében is, akik ennél kisebb fizetést kaptak, a bérköltségek különféle pótlékokat, illetve étkezési jegyeket tartalmaztak, azaz más formában, de eddig is megkapták ezt az összeget. Épp ezért kevéssé valószínű, hogy a munkáltatók a leépítések mellett döntenek, viszont lehetséges, hogy a már említett kiegészítő juttatások kisebbek lesznek.

Elégedetlenséget szülhet

Egy negatív hatása is lehet a minimálbérek emelkedésének, mondta az AJOFM igazgatója: mivel így első sorban a képzetlenek, illetve alacsony képzettséggel rendelkezők bére nő, kisebb lesz a különbség az ő bérük és a magasabban képzetteké között, hiszen a munkaadók valószínűleg nem engedhetik meg maguknak, hogy a többiek fieztését is ezzel arányosan megemeljék. Ez pedig elégedetlenséget szülhet a munkavállalók között. Az igazgató megemlítette, hogy korábban a minimálbér szektoronként változott, más volt a szállításban, közélelmezésben, építkezésben, a patronátus a szakszervezetekkel közösen dolgozta ki – ez talán egy méltányosabb rendszer volt, mint a mostani.

Neumann Andrea