Eltemették dr. Budaházy István főgyógyszerészt

Mons. Fodor József általános helynök és Böcskei László megyés püspök búcsúztatták az elhunytat
Mons. Fodor József általános helynök és Böcskei László megyés püspök búcsúztatták az elhunytat
Tegnap délben a váradi Rulikowski temetőben utolsó földi útjára kísérték a 77 éves korában elhunyt dr. Budaházy István főgyógyszerészt. Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök és Mons. Fodor József általános helynök mondtak gyászbeszédeket.


Sokan vettek részt a köztiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendő, az elmúlt hétvégén elhunyt dr. Budaházy István főgyógyszerész temetésén a Rulikowski temetőben, kísérték őt tegnap utolsó földi útjára.

A Steinberger kápolna előtt kezdődött búcsúztatáson Mons. Fodor József általános helynök hangsúlyozta: nemcsak a szűk család, hanem tágabb értelemben vett közösségünk, az egyházi, tudományos, orvosi, művészeti, irodalmi és akár a politikai élet is gyászol, hiszen dr. Budaházy István főgyógyszerészben egy jeles képviselőjét veszítette el, rövid szenvedés után, 77 éves korában bekövetkezett halálával. A Székesegyházban a tízes misén résztvevő orvos, gyógyszerész trimvirátus tagjai közül az egyik, dr. Vancsik János már rég elment, és a napokban dr. Budaházy István és dr. Földes Béla is követték őt. Gyászol a szívünk, sír a lelkünk, de könnybelábadt tekintetünket az égre emeljük, mert ahogy Szent Pál apostol írja: a fent valókat keressétek, ahol Jézus ül az Atya jobbján, mert a mi hazánk az égben van. Aki hisz benne, ha meghal is, élni fog. Az officinai munka mellett rendszeres tudományos tevékenységet is folytatott, tanulmányai és referátumai száma meghaladja a százat, melyeknek jelentős része megjelent szakmai lapokban, konferenciák köteteiben. Kutatásainak fő témája a gyógyszerészet-történet (különös tekintettel a nagyváradi gyógyszerészet múltjára), és a patikamúzeumok. Doktori disszertációját is erről írta. Eddig öt, a szakma történetével foglalkozó tanulmány és egy útleírásokat tartalmazó kötete jelent meg. Számos emlékérem, életműdíj, emlékplakett jelzi a tudományos világ részéről az elismerést, amellyel megtisztelték az ő tisztességes és becsületes munkáját.

Sík Sándor papköltő Megyen már a hajnalcsillag című költeményét idézve a vikárius megjegyezte: dr. Budaházy István már odaállt az örök bíró elé, elvitte cókmókját és kiteregette azt az Úr színe elé, és olyan megnyugtató és vigasztaló számunkra az a tudat, hogy ezek között ha volt is limlom, emberi gyarlóság, volt nagyon sok értékes kincs is. Ott volt az ő erős hite, reménye, Isten és embertársai iránti szeretete, Isten népének alázatos szolgálata, lelkiismeretes kötelességteljesítése. Nem ment üres kézzel az Isten ítélőszéke elé, és mert a Szentírás szerint az embert cselekedetei kísérik át a másvilágra, azért hisszük, hogy díszes kísérete volt utolsó útján. És lesznek, akik jó szót szóljanak érte, nemcsak a rokonai, hanem a volt munkatársai, barátai és ismerősei is.

Megegyezés

„Kedves főgyógyszerész úr, nem erről szólt a mi megegyezésünk! Nem arról szólt, hogy tervezünk valamit közösen, és félúton odébbállunk, hogy a megígért segítséget nem biztosítjuk végig, hogy a felvállalt munkát nem tudjuk együtt befejezni” – fogalmazott gyászbeszédében, az emberi érzelmekre építve, Böcskei László római katolikus megyés püspök. Ezzel arra utalt, hogy tényleg volt egy megállapodása egy gyógyszerészet-történeti múzeum létesítéséről az elhunyt főgyógyszerésszel, azzal az emberrel, aki hozzáértésével és tenni akarásával, lelkesedésével nagy hatással volt rá, illetve mindannyiunkra. Így elindultak tehát egy olyan terv megvalósítása felé, mely a szívügye volt, hisz ennek élt. A patika, a gyógyítás, a gyógyszerészeti hagyomány ápolása és továbbadása, a szenvedők meghallgatása és megsegítése – ez volt az ő élete, és ebből szeretett volna hagyni még valamit az utókor számára is, amikor egy patikamúzeum létrehozását álmodta meg, és kereste a lehetőséget, hogy ez megvalósuljon. A Jóisten úgy rendelte, hogy találkoztak gondolataik, elképzeléseik, és elindultak a cél gyakorlatba ültetése felé. Haladtak előre, de sajnos nem tudták befejezni e közös tervet, mert időközben az Élet és Halál Ura másképpen rendelkezett. Már csak pár hét kérdése lett volna ugyanis, hogy májusban együtt tudjanak örülni a múzeum megnyitásának. „Mi most szomorúak vagyunk – nem azért, mert Isten ismét beleszólt az életünkbe, hanem azért, mert nem tudunk majd együtt örülni. Nem tudunk örülni emberileg, de megmarad a kapcsolat, az emlék, a hála és a köszönet” – hangsúlyozta.

A főpásztor azt is kiemelte: a hit fénye e szomorú pillanatokban is átölel. Keressük a vigasztalás forrásait, azt, ami továbbvisz bennünket, amikor átérezzük azt, hogy valamivel szegényebbek lettünk. A tegnap a Jézus sírja, a ma azonban az örök feltámadás, mely felé a Szentlélek teljes szabadságot adva tovább serkent bennünket. Szükségét kell érezzük annak, hogy ismételten emlékezzünk az angyal figyelmeztetésére: miért keresitek az élőt a holtak között? Mert ez segít igazán bennünket, hogy kilépjünk a jelen szomorúságából, és megnyíljunk a reménység távlatainak. „Elhunyt István testvérünk most már a múlthoz tartozik, mégis tovább él, mert ő hitt az életben, és mert mi élőként emlegetjük őt, és így őrizzük az emlékét, megköszönve neki a jóságát” – nyomatékosította.

Ciucur Losonczi Antonius