Elrabolná és lelőné Ungureanut

Adrian Solomon
Adrian Solomon
Halálos fenyegetést küldött Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnöknek a PSD egyik parlamenti képviselője. Sőt: jelezte: „nem fenyegetés, hanem bizonyosság”, amit mond. Más furcsaságok is vannak.

 

Ahogy közelednek a választások, valamint a kormány elleni bizalmatlansági indítványról való parlamenti szavazás, egyre inkább forrong a politikai élet. Ma két botrányszámba menő fejlemény is napvilágra került. Az egyik az, hogy átlépett az ellenzéki PNL-be a volt nagyváradi polgármester, Petru Filip, aki eddig a PD-L központi vezetőségi tagja volt. Mint ismeretes, miután Filip és pártja vereséget szenvedett a múltkori helyhatósági választásokon, épp a PNL-s Ilie Bolojantól, Filip Bukarestbe költözött és ott ténykedik. Annak idején váradon Filip volt a PD-L kampányfőnöke, amikor a PD-L súlyos vereséget szenvedett Bolojantól és a PNL-től.

Most egy pártba került azzal a Bolojannal, akit folyamatosan bírált, s akinek polgármesterré választása után megpróbálta Bukarestből akadályozni a váradi feljesztési projekteket. Úgy tudni egyébként, Ilie Bolojan, a PNL nagyváradi szervezetének elnöke hevesen ellenezte, hogy felvegyék a pártba Filipet, s közölte: ha Crin Antonescu pártelnök mégis felveszi a pártba, s netán a Bihar megyei, vagy a váradi szervezetben talál neki szerepet, akkor Bolojan felhagy a PNL-beli összes munkájával. Filip mellett egyébként párttársa, Marian Rasaliu szenátor is a PNL-be készül átugrani- állítólag. Ő ezt cáfolta végül az előbb.

Vadászat

Időközben – a bizalmatlansági indítványról való szavazás közeledtével – újabb dezertőröket is keres a PNL és a PSD, akik az ő táborukat erősítenék a csütörtökön esedékes döntéskor. A most kormányon lévő RMDSZ-t is megkeresték. Crin Antonescu, a PNL elnöke ezt üzente nekik: kormányon maradhatna az RMDSZ akkor is, ha az Ungureanu-kabinet elbukik az ellene beterjesztett bizalmatlansági indítványon. Az USL társelnöki tisztségét betöltő liberális politikus szerint az USL a saját miniszterelnök-jelöltje, Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök számára kér majd kormányalakítási megbízást, ha odáig eljutnak.

Az USL-t alkotó pártok vezetői korábban több ízben üzenték az RMDSZ-nek, hogy ne számítson kormányzati részvételre, amikor ők átveszik a hatalmat, miután a bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ nem volt hajlandó az év elején átállni az ellenzékhez, és előrehozott választásokat kiprovokálni.

Merénylet

Egy szintén új fejlemény szerint közben a PSD egyik parlamenti képviselője, Adrian Solomon halállal fenyegette meg Mihai Răzvan Ungureanu kormányfőt. „Úgy hallom, Ungureanu úr Bârlad városba készül május elsején. Ha lesz képe nem előre bejelenteni ezt, s nem meghallgatni a panaszokat, akkor úgy fog járni, mint Aldo Moro olasz kormányfő. És ez nem fenyegetés, hanem bizonyosság” – mondta a PSD-s honatya. Mint ismeretes, Aldo Moro volt olasz miniszterelnököt 1978-ban elrabolta és kivégezte a Vörös Brigádok terrorszervezet.