Előválogatás a II. Eurorégiós Fesztiválra

Előválogatás a II. Eurorégiós Fesztiválra
Nagyvárad – Csütörtök délután az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színházban előválogatást tartottak a decemberben megrendezésre kerülő II. Eurorégiós Fesztiválra. Nagyváradról tizenöten jutnak a döntőbe.

A megyei önkormányzat, a Bihar megyei Hagyományőrző Központ, a Francisc Hubic Művészeti Iskola és az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház által másodjára megszervezett fesztivál a Bihar-Hajdú Bihar eurórégiós együttműködés keretében került megrendezésre. A versenyre a helyszínen lehetett benevezni, a jelentkezők produkcióját a Gheorghe David, a Bihar megyei Hagyományőrző Központ igazgatója, Marian Boboia, a Francisc Hubic Művészeti Iskola vezetője, Ari-Nagy Sándor zenetanár és Czvikker Katalin, a Megyei Tanács elnökének az irodavezetője alkotta zsűri értékelte. A vállalkozó kedvű fiatalok három kategóriában (könnyű-, klasszikus- és népzene) bizonyíthatták tehetségüket, két- két szám eléneklésével.

 

Harmincan jutnak döntőbe

Valamennyi csoportból öt- öt versenyző lép tovább, egy személy akár több kategóriába is benevezhetett. Az ily módon előrébbjutó tizenöt énekes a döntőben ahhoz a szintén tizenöt ifjú tehetséghez fog csatlakozni, akik a hasonlóképpen megszervezett debreceni selejtező során vívták ki ehhez való jogukat. A finálé első felét december 1-jén a cívisvárosban fogják lebonyolítani, a díjkiosztás pedig másnap, december 2-án lesz megtartva Nagyváradon. A szervezők a napokban értesítik azokat a jelentkezőket, akik bejutottak a II. Eurorégiós Fesztivál végső fázisába.

 

Ciucur L. Antonius

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter