Először ünneplik munkaszünettel Romániában a nemzetközi gyermeknapot

Először ünneplik munkaszünettel Romániában a nemzetközi gyermeknapot
Először ünneplik munkaszünettel Romániában a nemzetközi gyermeknapot, miután tavaly a román parlament június 1-jét is beemelte a munkatörvénykönyvben szereplő hivatalos munkaszüneti napok közé.

A törvénymódosítást 2016 októberében, két hónappal a parlamenti választások előtt egyhangúlag fogadta el a bukaresti képviselőház.
A képviselői indítványként beterjesztett, valamennyi frakció által támogatott törvény indoklása szerint a munkavállalók gyakran azzal szembesülnek, hogy nehéz egyensúlyt teremteniük a karrier és magánélet között, a család anyagi jólétét célzó, egyre több munkát pedig valójában azok a gyermekek sínylik meg, akikre hivatkozva a szülők bevállalják az áldozatot. A túlságosan elfoglalt, sokszor türelmetlen szülők magukra hagyott gyermekeinek általában egyetlen dolog hiányzik: a szülők fizikai jelenléte – olvasható a törvény indoklásában.
A gyermeknapi munkaszünettel azt akarták elérni a kezdeményezők, hogy a szülők legalább ezen a napon idejüket gyermekeiknek szentelhessék, anélkül, hogy anyagi veszteségként kellene számolniuk azzal az idővel, amit gyermekeikkel töltenek – teszik hozzá.
A romániai települési önkormányzatok többsége családi programokkal igyekezett emlékezetessé tenni az első hivatalosan is ünneppé nyilvánított gyermeknapot.
Csütörtökön Romániában ötnapos vakáció is kezdődött nemcsak az iskolás gyerekek, hanem a közalkalmazottak számára is, mivel a kormány (később ledolgozandó) pihenőnappá nyilvánította pénteket, összekötve a gyermeknapot az ortodoxok és nyugati keresztények által idén egyszerre ünnepelt pünkösddel.
Június elsejét a nemzetközi nőszövetség 1949-es moszkvai kongresszusa tette meg a gyermekvédelem nemzetközi napjává, de az utóbbi évtizedekben már inkább gyermeknapként vonult be a köztudatba.

(MTI)