Először ült össze a PSD új vezetősége

Liviu Dragnea pártelnök
Liviu Dragnea pártelnök
Összeült hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) új vezetősége, amelyet a politikai alakulat március 10-ei kongresszusán iktattak be. Az Állandó Országos Bizottság hétfői ülésén Liviu Dragnea pártelnök, Viorica Dăncilă ügyvezető elnök és Marian Neacşu főtitkár is részt vesz.

Liviu Dragnea gratulált az újonnan megválasztott vezetőségi tagoknak, majd azt tanácsolta nekik, hogy sokkal körültekintőbben kommunikáljanak, mint elődeik. ,,Javasolom, hogy ne ismétlődjenek meg azok a korábbi helyzetek, amikor pártvezetőségi tagok úgy vélték, hogy a választás vagy kinevezés révén szerzett pozíciójuk személyes imázsuk építésére szolgál, a párt rovására” – figyelmeztette az új vezetőséget a párt elnöke.

Dragnea felszólította az újonnan tisztségbe került kollégáit, hogy figyelmesen tanulmányozzák át a kongresszuson elfogadott dokumentumokat, a regionális alelnököket pedig arra kérte, hogy a parlamentben és kormányban hozott döntésekről kellő tájékoztatást nyújtsanak saját megyéjükben.

www.agerpres.ro