Először szervez családos tábort a Yuppi Tábormozgalom Egyesület onkológiás megbetegedéssel rendelkező gyerekeknek és szüleiknek

Először szervez családos tábort a Yuppi Tábormozgalom Egyesület onkológiás megbetegedéssel rendelkező gyerekeknek és szüleiknek
Romániában először szerveznek tábort olyan családoknak, ahol onkológiás megbetegedéssel rendelkező gyerek él.

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület lehetőséget teremt, hogy a szülő ne csak elkísérje beteg gyerekét, hanem maga is, és az egészséges testvérek is élménygazdag programokon vegyenek részt. Ezáltal az Egyesület úgy szeretne az érintetteknek támaszt nyújtani, hogy a részt vevő családok minden tagjának egyéni és a család egészének is terápiás programokat biztosít.

A táborba 0-10 év között onkológiai beteg kisgyerekek családjainak jelentkezését várják, beleértve a szülőket és az egészséges testvéreket is. A Yuppi családos tábora augusztus 24-27. között esedékes, a maros megyei Mezősályin. Jelentkezni május 1-ig lehet az alábbi linkre kattintva: yuppicamp.ro/hu/jelentkezz-2.

A Családi táborban a gyerekek egészségügyi felügyelete elsősorban a szülőké, viszont azért, hogy a biztonság úgy a programokon, mint máshol maximális legyen, a szervezők orvosok/nővérek jelenlétét is biztosítják. A Yuppi Tábormozgalom Egyesület Családi tábora abban hasonlít az Egyesület által szervezet más táborokra, hogy a következő programokon való részvételt teszi lehetővé: evezés, íjászat, kézműves, fotógráfia, magaskötélpályán való mászás. Viszont, a szülők a többi részt vevő szülővel, a kisiskolások a többi hasonló korúval élhetnek át új élményeket, míg a legkisebbeknek (0-4 év) egy játszó sarkot rendeznek be párnákkal, matracokkal, mesés könyvekkel és játékokkal ahol egész nap mászkálhatnak. Természetesen, ha egy szülő nem szeretné gyerekét magára hagyni, mert például nagyon kicsi, akkor együtt is részt vehetnek a foglalkozásokon, viszont a szervezők arra bíztatnak mindenkit, hogy felnőttek/párjuk társaságában is időt töltsenek.

Ezen kívül a szülők számára biztosított egy úgynevezett szülő-csoport, ahol a többi, hasonló hátterű felnőttel ismerkedhetnek, tapasztalatokat oszthatnak meg. Ugyanakkor a csoportot egy tréner és egy pszichológus vezeti, így a szülők igénye szerint, csapatösszerázó gyakorlatok vagy mélyebb beszélgetésekre is sor kerülhet.

„Mi a Yuppi Táborban hiszünk abban, hogy >>Minden gyermeknek jár a gyermekkor<<, így a diabéteszes, reumás és onkológiai beteg gyerekeknek is. Ez a küldetés vezérel minket 2011, a Yuppi megalapítása óta. Évről évre igyekszünk úgy fejleszteni táborainkat, hogy minél több beteg gyerek részesülhessen gyógyító élményekben: úgy a kicsik, mint a nagyok, illetve többfajta betegséggel együtt élők is. A Családi Onkológia Tábort ebből a meggondolásból hoztuk létre, hogy az egészen picik, az ovisok vagy a még kisebbek is részesülhessenek a terápiás tábori programokban. Ez pedig csak a teljes családdal együtt lehetséges!” – vallja László Zsuzsa, a Yuppi Tábormozgalom Egyesület ügyvezető elnöke.

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület Családi tábora a közös, és a tagok egyéni erőforrásait igyekszik támogatni terápiás rekreáció módszerével. Kikapcsolódást biztosít a résztvevőknek, ahol a családok tagjai a közösen szerezhető élményekre, feltöltődésre koncentrálhatnak. A Családi Tábor lehetőséget teremt közös, pozitív élmények megtapasztalására, a felhőtlen együttlétre. Kialakulhatnak a családok között hosszú távú kapcsolatok, melyek a nehézséggel való megküzdésüket segítik. További cél a szülők időleges tehermentesítése is, ezáltal segítve a fizikai és pszichés regenerációjukat.

// A Családi táborra jelentkezni a yuppicamp.ro/hu/jelentkezz-2 címen lehet május 1-ig. További információk a www.yuppicamp.ro oldalon olvashatóak. //

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület, kolozsvári székhellyel, 2011 óta szervez élményterápiás táborokat Mezősályin, Maros megyében. A Yuppi táborai diabétesszel, juvenilis idiopátiás artritisszel és onkológiás megbetegedéssel diagnosztizált gyerekeket és kamaszokat szólítanak meg. A táborok résztvevőinek többféle aktivitás biztosított a tábor teljes ideje alatt: magaskötélpályán való mászás, lovaglás, evezés, íjászat, kézművesség, fényképezés, színház. Ezek a foglalkozások mind olyan élményeket nyújtanak, amelyek erősítik az önbizalmat, és olyan érzelmi támaszt nyújtanak, amelyek a gyermekek fizikai jólétére is visszahatnak.. 2016-ban 115 gyerek és 127 önkéntes vett részt a Yuppi táborokban az egész országból. Jelenleg a Yuppi 34 orvos szakértővel dolgozik együtt.

2017-ben négy tábort szervez a Yuppi: az első július 16-22. között a 7-13 éves diabéteszes gyerekeket célozza, a második táborra július 30-augusztus 5. között a kamaszok, azaz 13-18 évesek jelentkezését várják, a harmadik tábor pedig, augusztus 13-19 között onkológiás megbetegedéssel rendelkező gyerekek és kamaszok (10-18 év között) számára ajánlott. Ezen kívül a Yuppi Tábormozgalom Egyesület számára a Családos tábor a sorban a negyedik, de szervezés szempontjából az első ilyen jellegű tábor.