Előrehozott parlamenti választásokat szorgalmaz a PSD

Előrehozott parlamenti választásokat szorgalmaz a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek vezetőségébe több mint két év után visszatért Adrian Nastase volt miniszterelnök, a párt egykori elnöke.

 A PSD pénteken rendezte meg országos tanácsának ülését, s a testület elnökévé választották a korrupciós botrányai miatt több mint két évvel ezelőtt visszalépésre kényszerült Nastasét.
    A pénteki román sajtóban olvasható elemzések és a médiában elhangzott kommentárok szerint Nastase visszatérése Mircea Geoana jelenlegi PSD-elnök vereségét jelenti, hiszen a Geoana által támogatott jelölt a voksoknak csak körülbelül egyharmadát kapta meg.  
    A tanács egy határozatot is elfogadott, amely szerint a PSD szorgalmazza az előrehozott parlamenti választásokat, s megbízza a vezetőséget, hogy egyeztessen ez ügyben a többi politikai erővel.
    Román tömegtájékoztató eszközök megjegyzik, hogy a dokumentum nem tesz említést a folyamat elindításához szükséges bizalmatlansági indítvány parlament elé terjesztéséről. Erre magyarázatul szolgálnak a tanácskozáson elhangzott felszólalások: míg egyesek nyíltan állást foglaltak az indítvány benyújtása mellett, Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke úgy vélekedett, hogy jól meg kell fontolni a bizalmatlansági indítvány benyújtását, mert az előrehozott választások előidézése bonyolult folyamat,  sikere végső fokon Traian Basescu államfőtől függ, mivel neki kellene utolsó lépésben feloszlatnia a parlamentet.
    Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke is emlékeztetett arra egy nyilatkozatában, hogy az alkotmány nem kötelezi erre az államfőt.  
    Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a liberálisok számolnak az előrehozott választások lehetőségével, de csak akkor, ha a parlament elfogadja az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről szóló törvénytervezetet, és aszerint rendezik meg a választásokat. A törvény jelenleg a törvényhozó testület szakbizottságának asztalán van.