Előkészületben a személycserék

A PSD—PD–L még mindig tárgyal a
Szatmár megyei intézmények
vezetői posztjairól.

Ioan Holdis,
Demokrata–Liberális Párt
Szatmár megyei elnökét
kérdeztük meg a megyei
intézmények vezetőinek
leváltásáról. Holdi§t
Bukarestben értük utol telefonon. Az
igazgatók cseréjével kapcsolatos
kérdésünkre elmondta, a múlt
heti PSD—PD–L tárgyalások
alkalmával sikerült megegyezésre
jutniuk. A Szatmár megyében
lévő 66 intézmény
igazgatóit le fogják cserélni.
Amint arról
megbeszélésükön egyezség
született, a Demokrata–Liberális
Párt tagjai közül kerül ki
33–34 intézmény új
vezetője, míg a PSD tagjai közül
28, mivel nekik katonai
intézményvezetőik is vannak,
amelyről nem kezdtek tárgyalni eddig,
magyarázta Holdi§. A PD–L párt
tagjai közül kerül ki az új
megyei főtanfelügyelő, a SAPARD-iroda
vezetője, az APIA igazgatója, az
Egészségügyi
Biztosító Pénztár

vezetője, további a Román
Autó Nyilvántartó Hivatal (RAR)
megyei kirendeltségének vezetője,
valamint a Román Közúti
Hatóság (ARR) igazgatója, az
Erdészeti Igazgatóság és a
Mezőgazgdasági Szaktanácsadó
Hivatal vezetője is, csak hogy
néhányat említsünk a
sorból. Egyelőre konkrétan
személyeket nem neveztek meg, ez
vélhetőleg a következő heti
megbeszélésükön derül majd
ki. Az új prefektus személyét nem
kívánta megnevezni, de azt
leszögezte, biztosan a
Demokrata–Liberális Pártból
kerül ki, ahogyan az is sejthető,
PSD–és alprefektusok lesznek, amennyiben a
személyekről is meg tudnak állapodni
a két koalícios párt helyi
vezetői. Gheorghe Ciocan a
szociáldemokraták Szatmár megyei
elnöke nem kívánt erről
nyilatkozni, mint mondta, csak a hétfői
megbeszélésük után
hajlandó beszélni a
személycserékről.