Élő lánc a magyar nyelvért

Élő lánc a magyar nyelvért
Az anyanyelv-használati jog érdekében szervezett villámcsődületet a nagyváradi városháza elé az Erdélyi Magyar Néppárt.

A tiltakozók pénteken délután hat órára gyűltek össze a váradi városháza főbejárata elé, ahol Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke ismertette az akció okát és célkitűzését. Mint fogalmazott, azt akarják jelezni, hogy „hogy Nagyvárad olyan város, amely magát európai városnak hirdeti, mégis pénzbírság jár azoknak, akik a magyar nyelvhasználati jogokért felemelik szavukat. Ezelőtt egy hónappal a városháza épületére kihelyeztünk két darab feliratot, az egyik román nyelvű volt, és a tér nevét hirdette románul, a másik magyar nyelven hirdette, hogy ez a Szent László tér. A magyar feliratot perceken belül levették a helyi rendőrség alkalmazottai, a román nyelvű felirat viszont, melyre ugyanúgy nem volt engedély, a mai napig ott van a városháza épületén. Pontosan azért, mert egy Európai Uniós országban vagyunk, és mert semmi olyat nem kérünk, amire nem volna törvényes előírás, addig fogjuk ezt az ügyet elővenni újra és újra, és addig fogunk küzdeni, amíg Nagyváradon lesznek történelmi magyar utcanevek, és a Szent László tér is visszakapja az őt megillető nevet magyar nyelven”.

Avitt jelentés

Ezt követően Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök szólalt fel, aki egy időszerű vonatkozást osztott meg a jelenlevőkkel. Mint fogalmazott „most került nyilvánosságra az a romániai jelentés, amely az Európa Tanács illetékes testülete előtt bemutatja, hogy Romániában hogyan valósították meg annak a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának az előírásait, amelyet Románia is elfogadott és ratifikált. Nem tudjuk még részleteiben elemezni a román jelentést, de az biztos, hogy hamis: a jelentést a szabályok értelmében két és fél évvel ezelőtt kellett volna benyújtani, és legfőbbképpen a magyar nyelvi jogokkal kellett volna foglalkozni benne, de mint kiderült a két és fél évvel ezelőttihez képest a két és fél évvel azelőtti helyzetet mutatja be. Vagyis egy elavult anyagot ismertet, és nem tér ki az anyanyelvű utcanévtáblák ügyére, melyek a középpontjában állnak a magyarellenes hatósági akcióknak. Erről volt szó a tegnapelőtt a kisebbségi frakcióközi csoport strasbourgi ülésén, én felszólaltam és tiltakoztam ezellen a jelentés ellen.” – jelezte Tőkés László. A beszédek után a jelenlevők egymás kezét megfogva élő láncot alkottak a városháza körül, az épület északi oldalán a városháza tornyáig nyúlt az élő lánc, mely mintegy másfél perc után bomlott fel. Az akció meglehetősen nagy rendőri jelenlét mellett, incidensek nélkül zajlott le.

Ime a villámcsődületről készült videó:

 

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter