ERDON Helyi sport hírek

2008.04.10. 15:42

Rosszul értelmezett kijelentés

<p>Szerdán, közvetlenül a a Szászmedgyesi Gaz Metan elleni győztes összecsapást követően tartott sajtótájékoztatón érdekes, ám botrányszagú dolgokról beszélt Gheorghe Silaghi, a Bihar FC vezetőedzője.</p>

A szakvezető szerdán a következőket nyilatkozta a meccs után: – A nyomás, ami reánk nehezedik Nagyváradon, jóval nagyobb, mint a feljutásért harcoló csapatok esetében. A főnökeim nehogy elfelejtsék, hogy egy évvel korábban azután jártak, hogy meccseket vásároljanak – sokkolta hallgatóságát az edző, aki azt is bejelentette, hogy szívesen lemondana, ha csapata nyerne a pite§ti-iek ellen. Elmondta még, hogy a medgyesi csata előtt megfenyegették, lemondatják. „Természetellenesnek tartom, hogy egy olyan mérkőzést, mint a Gaz Metan ellenit prémium nélkül játsszuk. Tudomásomra hozták, ha nem nyerünk, leváltanak. Nagyon sok embernek leckét adtunk” – tette még hozzá.

Tévedés volt

Csütörtökön délelőtt ismét sajtótájékoztató zajlott a Városi Stadion gyűléstermében. Gheorgeh Silaghi balján Tóth Sándor, a Bihar FC labdarúgóklub elnöke is helyet foglalt. A szakvezető igyekezett megnyugtatni a sajtó jelen lévő képviselőit, hogy nincs semmi baj a „kréta” körül, s elmondta, mindent megtett volna a kiesés elkerüléséért. – Tévedés azt hinni, hogy rosszindulatból mondtam szerdán azt, amit mondtam. Sajnos kirohanásommal hibáztam, és rontottam a klub imidzsén is. El kell mondanom, hogy így akartam „visszahódítani” az elnököt a csapat mellé, ám nem ez volt a megfelelő eszköz az ilyesmire, és mi továbbra is megértésben akarunk együtt dolgozni, és nem puskaporos hordó tetjén végezni a munkánkat.

Az elnök békességet akar

Tóth Sándor klubelnök szerint nem a megfelelő módon nyilatkozott Silaghi edző, egymás mellett és egymás között kell elintézni az ügyes-bajos közös dolgokat – mondta. – Mérgelődésünk lelkünk legmélyéről eredt, s éppen ezért állítom, hogy kapcsolatunk nagyszerű az edzővel – tért vissza a szerdai „témához” – ,és ezt nem ronthatja meg egy-egy őszinte vélemény. Ráadásul én erkölcsileg teljes mértékben megbíztam és meg is bízom a labdarúgókban, tudom, hogy mérkőzéseiket sohasem a kulisszák mögött, hanem a pályán játsszák. Nem tudom, mit hoz a jövő, de javítanunk kell, s én tudom, hogy a Bihar FC örök szenvedély marad, pedig amikor nem volt pénze a klubnak, reánk sem hederítettek, ám hatékonyan támogatni senki sem óhajtott bennünket.

Üröm az öröm után

„Az éllovas elleni játék előtt néhány telefonon »beszóltak«, hogy nem ártana nyerni, ellenkező esetben kellemetlen következményekben lehet részünk. Hát kérdem én, egy ilyen fontos mérkőzés előtt kell nyomást gyakorolni a labdarúgókra és a szakvezetésre? Ilyenkor rúgnak bele a csapatba, amikor – a tavalyi évvel ellentétben – nem kell azért reszketnünk, hogy pontot szerzünk a következő meccseken? Komolyan azon gondolkodom, hogy a hét végi, pite§ti-i összecsapás után lemondok” – nyilatkozta frissiben a medgyesiek elleni nyertes találkozó után Gheorghe Silaghi, a Bihar FC trénere.

Szántó Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!