Elnökválsztás: szoros eredmény

Elnökválsztás: szoros eredmény
Rekordrészvételt produkált a második forduló. Elemzők Iohannis győzelmét jelentették be, miként maga is. Ponta meg sem jelent nyilatkozni. Nagyon szoros az állás.

Hajszálnyi különbséget mutatott lapzártakor, az urnazáráskor közzétett összes exit poll-becslés. Enyhén Iohannis felé látszott hajlani a mérleg nyelve, aki 21 óra 1 perckor megjelent a kamerák előtt választási központjukban, és megköszönte a szavazatokat, bejelentette győzelmét. A másik oldalon Ponta viszont nem jelentette be győzelmét, meg sem jelent az újságírók előtt – viszont helyette a PSD erős embere, Liviu Dragnea, aki azt állította, hogy Ponta lehet az első. Nézzük azonban a konkrét adatokat (hangsúlyozva, hogy mindegyik csak becslés, egyelőre egyik sem tekinthető még csak részeredménynek sem – továbbá emlékeztetve arra, hogy volt már arra példa, amikor szoros exit poll-eredmények után végül megfordult az eredmény). A kiegyensúlyozott Digi 24 által közölt IRES-felmérés szerint Iohannis 50,9%-kal nyerhetett, Ponta 49,1%-ot kapott. A Iohannisékhoz húzó Realitate TV felmérése szerint pont 50-50%-on állnak. A másik három összesítés Pontához húzó médiumoktól származik. A TVR a CURS felmérését ismertette, amely szerint így is Iohannis lehet a befutó 51,5-tel, Ponta 48,5-öt szerezhetett. A Romania TV a CSCI összesítését adta, eszerint Ponta – 50,7%, Iohannis – 49,2%. Az Antena 3 a Sociopol intézettel méretett, szerintük Ponta 50,9-et kaphatott, Iohannis 49,1-et.
A választási részvétel váratlanul az elmúlt voksolások rekordját hozta, ami vélhetően Iohannisnak volt kedvezőbb, mivel Erdély, a Partium és a Bánság mobilizálódott – kivéve Székelyföldet, ahol inkább sereghajtók voltak a részvételt tekintve. Az országos részvétel az utoljára kiadott, 19 órás hivatalos adat szerint 68,6%-os volt, de a 21 órás urnazárásig akár a 70%-ot is megugorhatta. Rekordot döntött a külföldön élő román állampolgárok részvétele is: az első fordulóban akadályozták szavazásukat, ez vélhetően motiválta őket, így még többen járultak az urnákhoz. Dacára annak így volt ez, hogy a második fordulóban is akadályozni próbálták őket, és végül sokan nem is szavazhattak, bár szinte egy egész napot vártak. Közülük így is 284.970 személy szavazott az utoljára közzétett 19 órai hivatalos adat szerint, urnazárásig pedig több mint 300 ezren lehettek. Az ő többségük általában PSD-ellenes voksot szokott leadni.
Összesen 18,3 millió román állampolgár választhatott tegnap államfőt 5 évre. Úgy tűnik, a magyarság tömbben élő része nem élt azzal a lehetőséggel, hogy eldöntse az eredményt, más magyarlakta vidékeken viszont aktívan beleszóltak a magyar voksolók abba, hogy ki lesz az elnök. Most inkább a külföldi szórvány románság szavazatai lehetnek végképp döntőek. Urnazárás után Bukarestben, Kolozsváron, Brassóban máris tüntettek Iohannis hívei azért, mert sok külföldi román szavazását akadályozta a PSD.

Szeghalmi Örs