Szavazat a föderalizmus jegyében

Akt.:
Szavazat a föderalizmus jegyében
A romániai államelnök választás során Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje reggel kilenc óra előtt tíz perccel adta le voksát Nagyváradon.

A szavazókörzetből kijőve a sajtó munkatársainak a politikus a következőket nyilatkozta: „Ma reggel igyekeztem minél hamarabb a szavazóurnához jönni, mert a szavazás mindig a demokrácia ünnepe. Az autonóm régiók Romániájára, a normális Romániára szavaztam, arra a Romániára, amely tiszteletben tartja a régiók autonómiáját, ezek önkormányzati jogát. Arra szavaztam, hogy Románia mindenki országa legyen, a történelmi régiók és a nemzeti közösségek hazája egyaránt”. Arra a kérdésre, hogy mire számít az államfőválasztáson, Szilágyi Zsolt kifejtette: „azt remélem, hogy az autonómia és a föderalizmus gondolata megerősítést kap. Nagyon jól tudjuk, hogy ez a kampány számunkra és a román politika számára is jégtörő jelleggel bír, mert olyan programot javasoltunk, ami Románia európai megújítását célozza az autonóm történelmi régiók szövetségén keresztül. Azt szeretnénk, ha Románia Ausztriához, Németországhoz, Svájchoz és Belgiumhoz hasonlóan hasznosíthatná a régiók erejét. Miden szavazat, amely az autonómia és a föderalizmus gondolatára kerül, az egy plusz, amire lehet tovább építeni”.