Élményt nyújt a közönségnek

Élményt nyújt a közönségnek
Zsúfolásig megtelt az Operaház nézőtere. A csillár fényeit visszahúzzák, majd elsötétül a nézőtér. A zenekari árokban a zenészek előtt a kottatartókon világítanak a lámpák, majd bejön a reflektorfényben egy ember, aki a felzúgó tapsot köszöni, majd jobb kezében a karmesteri pálcát felemelve, megjelenik a csoda, felcsendül a zene, elkezdődik az előadás.

 

– Jankó Zsoltot a Kolozsvári Magyar Opera karmesterét kérdeztem meg: Hogyan lett karmester?

Valamikor 13 éves koromban nagyon érdekes lett számomra a karmester munkája. Akkor fogalmam sem volt, ez mivel jár. Életemben mindig körülvett a zene, lévén édesanyám kántor. Már gyermekkorban, először óvodában, majd a kolozsvári Zenelíceumban, később a Gheorghe Dima Zeneakadémiára jártam, a karmesteri karra. Ekkor jöttek a különböző kihívások, az újabb és újabb lehetőségek, amik mindig bizonyítással jártak. Pontosan tudtam, mit szeretnék elérni.

Jankó Zsolt számtalan hazai és külföldi szimfonikus zenekart vezényelt.

Tudtam, mit szeretnék elérni.

A zenében minden, ami elhangzik az a karmester munkáját, adottságait jelzi. Azért vannak a próbák, hogy ez alatt mindazt, amit egy előadásban szeretne megvalósítani, ki tudja próbálni. Minden próba vagy előadás után kielemzem, mi volt az, amit sikerült megvalósítani. Miben kell még előre lépni a produkció javításának érdekében, mert a szórakoztató iparban nagy a konkurencia. Ennek következtében állandó útkeresés van, amelyet a különböző modelláló szakmai képzéseken való részvétel segít elő.

A karmesteri munka titkai

– Gondolom, a saját előadásait is rögzíti, melyeket visszahallgat?

Nem mindeniket. Az élő zene mindenféleképpen más. Mindig egyedi, amit befolyásol, milyen a terem, melyben az előadás elhangzik, a zenekar összetétele, a zenészek felkészültsége. Sok elemből tevődik össze minden előadás. Szeretem azt, hogy amit én hallok, és amit a néző hall, minél közelebb legyen egymáshoz.

– A zenekar minden egyes tagja külön egyéniség. Más és más lehet a biológiai napja. Ezeket, mint karmester, hogyan tudja összehangolni?

Ezt megoldani nem könnyű. Egy csoportban 10 hegedűs játszik. Ha probléma van, valamilyen módon elsimul. De amikor egy énekesnek van rossz napja, akkor neki segítenem, kell.

– Hogyan?

A jó karmester bizonyos módon segít. Megpróbál olyan módon segíteni, hogy ezt az énekes ne érezze. Van, aki izgul. Van, aki nagyon nyugodt lesz. Az előadást egyensúlyban kell tartani. Ha érzem azt, hogy az énekes azon a napon, teszem fel, lassabban veszi a levegőt, lassabban mozog, akkor én két dolgot, tehetek. Vagy azt mondom, ennek pattogóbbnak, gyorsabbnak kell lennie. Vagy azt gondolom, egy keveset engedek a saját igazamból, és megpróbálom, az illető kényelmesebben tudjon énekelni. Tehát ilyenkor szükség van egy jó értelemben vett egyezség készségre is. Meg kell teremteni azt a közeget, melyben ő akkor, ha rossz napja is van, tudjon élményt nyújtani a közönségnek. Ha én érzem azt, ami az előadóval van, de a közönségnek nem kell ezt megéreznie. Ehhez sok próbára van szükség. Ami rendszerint nincs. Nem arról van szó, hogy én teszem a dolgom, és én tudom a tennivalómat, ennek következtében teljes összhangban vagyunk. Ráérzünk egymásra.

Azoknak, akiknek kiforrott koncepciójuk van arról, hogyan szeretnék megvalósítani, azoknak több próba, kell.

A repertoár összeállítása

– Amikor saját repertoárját akarja kiépíteni, melyek azok a pillérek, amikre építkezik? Gondolok zenei ajánlatának megfogalmazására.

Úgy tűnik külsőleg, nagyon tudatosan választom meg azt, amit vezénylek. Ahogy könyvek jutnak el az emberekhez, úgy jutnak el hozzám a művek. Rábukkanok művekre, melyeket érdekesnek, találok. Ezeket, ha lehetséges, a következő évadba felveszem a repertoáromba.

De vannak kitűzött célok. Mint például a Puccini Tosca előadást 37 éves koromig szeretném formálni. Ez sikerült. De tudok éveket foglalkozni egy művel, mindig vannak apró kérdések, melyek megfogalmazódnak. Ezt miért? Nagyon sok akkor derül ki, amikor effektív vezénylek. Amikor a közönség előtt kiderül a nagy MIÉRT? Ellenben sokszor megtörtént, hogy meg sem ébredtem, és a fejembe valamilyen ária szólt. Ez nem olyan munka, hogy reggel 8-kor elkezdem, és 12 órakor abbahagyom.

Érési folyamat

Mielőtt vezényelnék, előtte és utána, napokig él bennem a zene, a műnek a dallamai, az érzés- világa.

Ilyenkor valamit főzök, mondhatnám, kotyvasztok.

Tulajdonképpen egy másik tevékenységgel vonom el a figyelmem. Ennek ellenére a mű mégis él bennem. Ezt érési folyamatnak nevezném. Bizonyos részeket hogyan építek fel, ez nem tudatosan alakul ki. A téma marcangol, ezáltal alakul ki az a hitelesség, mely szerintem az én előadásomnak a sajátossága. A mű rajtam keresztül jut el közönségemhez. Ezáltal válik a mű egyedivé.

Az idő múlásával a vezénylési stílusom is változott.

– A jelenben, adva van az új mondanivaló jelensége, ez hogyan csapódik le az ön előadásában?

Mindig az adott kottából, szövegből indulok ki, amelyet a saját adottságaimnak megfelelően tudok előadni, ami más, mint a többi. De ha csak erre figyelünk, akkor nagy a lehetősége annak, elcsússzunk a lényeg mellett. A műben meg kell kapni az alap mondanivalót, azt kell közvetíteni. Milyen módon, és hogyan, ez mindenkinek az egyéniségétől függ. Soha nem gondolok arra, hogy Ludwig van Beethoven V. Szimfóniáját teljesen új formában adjam elő. Amit Beethoven ebben a művében el akar mondani, az örök érvényű. Akkor és most esetleg másképpen értelmezték, de nem kell új eszközökhöz nyúlni. A hangszerek fejlődtek, az előadásmód is változott.

Kortárs zeneművek a repertoárjában

– A jelenlegi hallgatóság mennyiben változik az idő előrehaladásával?

Minden kornak meg van a maga zenei kifejezési stílusa. Bach korában Johann Sebastian Bach zenét játszottak. Liszt Ferenc korában Liszt zenéjét. A XX. század az, amikor visszanyúlunk, és a mai zenét elhanyagoljuk. Az irodalomban ugyanúgy olvassák a régi irodalmat, mint az újat. Képzőművészetben állandóan vannak kortárs kiállítások, a zenében ez visszafogottabb.

Szerintem a zenében is születnek jó művek, és az idő eldönti, mi az érték, és ezek meg fognak maradni.

Igyekszem repertoáromba a kortárs műveket is felvenni. Nem egyszerű, mert általában nagy figyelmet kér. A közönség néha jól fogadja, néha kevésbé. Nehéz kiválasztani, mi az, ami tényleg értékes és időtálló. Oda kell figyelni a korszak zenéjére, mert Bartók Bélát bárhol lehet hallani. Hiszem, eljön az idő, amikor a most élő zeneszerzők műveit is fogják hallgatni. Nagyon sok függ attól, milyen nívón, játsszák a kortárs zenét, hiszen kifejezési formája bizonyos előadásokban meghaladja korunk gondolkodását.

Nemrég Craiován voltam, és a műsoron volt két Bartók mű, az I. és II. rapszódia. A zenekar nagy része soha nem játszott Bartók művet. Nagyon tetszett nekik. Megfelelő átéléssel viszonyultak az előadáshoz. Azt is tudni kell, a rapszódiák dallamai elsősorban román dallamvilágból ihletődtek. A koncert záróműve Kodály Zoltán Galántai táncok volt. Nyújtottam olyant, amit eddig nem vettek észre.

– Mivel a zene nemzetközi nyelvet használ, kiderül mindenkihez, szólhat.

Mi kell a tehetséghez?

Három dolog kell: 1) a tehetség, mely elhanyagolhatatlan. 2) a mindennapi munka. 3) SZERENCSE. Dolgozhat mindennap, de ha nem jut el olyan helyekre, ahol kell, és el tudja mondani mindazt, amit tud, akkor elsodorhatja az élet.

A kultúrához anyagiak is kellenek.

Nagyon kevesen ismerik fel, az embereknek szükségük van erre a szellemi táplálékra. A gyermek is más, ha egy keveset foglalkozik a zenével. A zenét ne csak hallgassa, hanem tevékeny részese is legyen. Énekeljen, vagy valamilyen hangszeren játsszon.

A zenés színház is lépést tart az idővel. Az embereknek szükségük van a jó zenére. Szükségük van zenei élményekre, amelyek szellemi táplálékot adnak. A zene minden korban tudott közönségének nyújtani maradandó élményt.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,