2012.01.5 13:51; Frissítve: 2012.01.5 13:51


Elköltözött a CFR-jegyiroda

Elköltözött a CFR-jegyiroda
Nagyvárad – Közel hat évtized után az állami vasúttársaság menetjegyirodája elköltözött a sétáló utca sarkáról. Január 5-től a Roman Ciorogariu/Úri utcán működik.

 

Úgy tünik, a gazdasági válság szele a román állami vasúttársaságot is megérintette: alkalmazkodva a kisebb bevételekhez, közel hat évtizedig tartó szinte folyamatos működés után a váradi menetjegyiroda a napokban elköltözött megszokott helyéről, vagyis a sétáló utca sarkáról, és csütörtök délután 3 órától már a Roman Ciorogariu/Úri utcán, az ortodox püspökség székhelyével szembeni egyik volt üzletben várja mindazokat, akik elővételben szeretnének vonatjegyeket vásárolni. Mindenerről egyébként az ablakokba kihelyezett több tábla tájékoztatja az érdeklődőket.

 

 

Minimális befektetés

 

 

A közelmúltig különben egy könyvesbolt üzemelt a 73 négyzetméteres teremben, melynek bérleti díja lapértesülések szerint 700 euró lesz. A társaság azzal indokolta a változtatást: az 1954 óta használt régi helyiség túl nagy volt a jelenlegi igényeknek, ugyanis az utazóközönség száma az utóbbi időben jelentősen megcsappant, ráadásul az 1000 lejes bérleti díj is túl magasnak bizonyult. Mind a kilenc alkalmazott átvándorolt az új irodába, melynek kialakulása minimális befektetést igényelt: átrendezték a belső helyiségeket, valamint átszállították a régi bútorokat és felszerelték a számítógépeket.

Csütörtök déli déli ottjártunkkor az ott dolgozók az utolsó simításokat végezték: takarítottak és az ablakokat is megpuccolták. Azt igérték: 15 óráig készen lesznek, péntektől pedig már a megszokott órarend szerint, vagyis reggel 8 órától várják az ügyfeleket.

 

Ciucur Losonczi Antonius


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Egészségmegőrző és betegségmegelőző orvosi szűrés
A budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében komoly tanácsadással, vérnyomásméréssel, [...] tovább »
Végh Sándor szellemi hagyatéka
Az értékfelismerés és - mentés elvei szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kezdeményezett [...] tovább »
Rendőrfőnöki tapasztalatok, tervek
Új kommunikációs stratégiát vezetne be Liviu Popa Bihar megyei rendőrfőfelügyelő, s egyebek mellett [...] tovább »
Robogóverseny strandi medencében
Bihar megye - A motorsport kedvelői idén sem maradtak program nélkül az érmihályfalvi Nyíló Akác Napokon: [...] tovább »
Látványos lovasbemutató
Bihar megye - A jubileumi, huszadik Nyíló Akác Napokon a fesztivállal egyidős lovasbemutató idén is vonzotta a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés