Nem kell elkeserítsen bennünket, ha imánk válasz nélkül marad. Isten jobban tudja nálunk, hogy mire van szükségünk – hangzott el az Egyetemes Imahét első alkalmán, vasárnap délelőtt.
Kerekes József lelkipásztor köszöntötte az egybegyülteket a Nagyvárad-rogériuszi templomban vasárnap délelőtt, az egyetemes imahét nyitóistentiszteletén, később Kucharszki Zoltán hegyközszentimrei lelkipásztor hirdetett igét. Jézus Krisztus az Ószövetség idejéből megjövendölt valóság, ha valaki kételkedne a szentírásban, akkor bizonyságot szerezhet a tökéletes jövendölkésekből, melyek benne találhatók, mondta a tiszteletes. Az Ótestamentumban mindenhol találkozhatunk Jézussal, mint előre megjövendölt Messiással.
Példát mutatott
A Zsoltárokban elhangzó mondat – Én istenem, én istenem, miért hagytál el engemet – ugyanaz, mint amit Máté Evangéliuma szerint mondott Jézus, miután keresztre feszítették. Innen is látszik, hogy Isten meghatározta Jézus szenvedéseinek útját, s az ő akarata volt, ami történt. Át kellett éreznie, mit jelent egyedül maradni a szenvedések, megpróbáltatások közepette, hogy példát mutathasson azoknak, akik nyomorúságban, szenvedésben élnek és úgy érzik, mintha Isten elhagyta volna őket. Az ő szenvedése és bizonyságtétele által megerősödhetnek, s megmaradhatnak a mi családunkban, megbátorítva Jézus szenvedései által. Fontos, hogy ebben a rohanó, kegyetlen világban meg tudjunk maradni, bizonyságot tudjunk tenni.
Isten tudja
Jézusnak meg kellett tapasztalnia, hogy van meg nem hallgatott könyörgés is. Isten nem vette el tőle a szenvedést, mert más volt az akarata. Legtöbbünket elszomorít, ha Isten nem hallgatja meg az imádságunkat, sokan ilyenkor hátat fordítanak Istennek. Tekintsünk az ilyen esetekben Jézusra és lássuk, hogy az ő imádsága sem hallgattatott meg minden esetben. Isten hamarabb tudja, mire van szükségünk, még mielőtt akár kérnénk, s a zsoltárvers meg kell bennünket erősítsen hitünkben.
Jézus szenvedésének legmélyebb pontja a lelki szenvedés volt amiatt, hogy az az ember cselekszi azt vele, amely embert szeretett és megáldott. Az ember bűnét kell ebben meglássuk, valamint azt, hogy az írásnak be kell teljesednie, s hogy mindig az történik, amit a mennyei atya akar. Várjuk ki türelemmel, mit rendel az Isten, s fogadjuk el az ő akaratát. „Hogy mi itt hasonlatosak legyünk a jeruzsálemi gyülekezethez, ebben legyen segítségünkre az egyetemes imahét” – mondta később a lelkipásztor.