Elkezdődött a Gaudeamus könyvvásár

Elkezdődött a Gaudeamus könyvvásár
Rövid megnyitó ünnepséggel kezdődött el a Nagyváradon ötödik alkalommal megszervezett Gaudeamus könyvvásár, a Szent László téren. Vasárnapig látogatható, különféle programok lesznek.

Bogdan Roșca, a Román Rádió regionális stúdiójának menedzsere köszöntötte az egybegyűlteket a Szent László téren felállított, hatszáz négyzetméteres sátor mellett, a tegnap déli megnyitó ünnepségen, majd Ilie Bolojan polgármester mondott köszönetet a szervezőknek, a kiállítóknak és a meghívottaknak, s kívánt kellemes kikapcsolódást és jó könyvvásárlást. Dr. Sorin Șipoș egyetemi tanár, a nagyváradi esemény tiszteletbeli elnöke arról szólt: nagy öröm számára, hogy pont a centenárium évében érte ez a megtiszteltetés, amikor különös hangsúly tevődik az egységre, a megértésre, a nevelésre és az olvasásra. Azoknak a rendezvénye ez, akik túl szeretnék szárnyalni önmagukat, akiknek fontos a műveltség, s egyúttal a következő generációk nevelése. Megemlítette, hogy itt már a középkortól kezdődően különösen fontos szerepük volt a könyveknek, a püspökség mellett egykor jelentős humanista könyvtár működött. „Biztos vagyok benne, hogy a rendezvény sikeres lesz” – jelentette ki.

Georgică Severin, a Román Rádió vezérigazgatója a közszolgálati rádió által betöltött szerepekről szólt, melyek egyike a kultúra terjesztése. Egyik, erre irányuló kezdeményezéseként indította el 1994-ben a Gaudeamus könyvvásárt, mely azóta dél-kelet Európa legnagyobb könyvvására lett, mely immár százötödik alkalommal zajlik. Köszönetet mondott a polgármesternek, valamint a helyi tanácsnak az esemény támogatásáért, majd rádióhallgatásra biztatta a jelenlévőket. Végül Sorin Șipoș megnyitottnak nyilvánította a rendezvényt.

Közben a sátorban egyre többen látogatták a standokat. Mint arról már beszámoltunk, a negyvenhat standnál több mint hatvan kiállító könyvei tekinthetők, illetve vásárolhatók majd meg. A legkülönfélébb jellegű könyveket láttuk, ismeretterjesztő, szépirodalmi, klasszikus és korszerű műveket, sok gyermekkönyvet, de az angol nyelvű kötetetek sem hiányoztak. Az egyik standnál különleges teákat árultak, s homokban főzött török kávét is kínáltak.

A vásár naponta tíztől este nyolcig tart nyitva, vasárnap pedig tíztől tizenöt óráig. A különböző könyvbemutatók mellett csütörtök délután a Mit kívánok neked, édes Románia című, diákoknak szóló esszéverseny győztesei vehetik át jutalmaikat, péntek délután kézműves műhely lesz gyerekeknek, vasárnap tizenegy órától gyerekeknek szóló előadás, melyet szintén gyerekek mutatnak be, Anca Rusu Sigmirean vezetésével, délután pedig kiosztják a könyvvásár idei díjait.

Neumann Andrea