Elkelt a Venus strand

Elkelt a Venus strand

Bihar megye – A Turism Felix Rt. nyerte a
püspökfürdői Venus strandra
kiírt árverést. A
másodjára megszervezett liciten ismét
csak az említett kereskedelmi társaság
képviselői jelentek meg, az egyedüliek,
akik lették a részvételt
biztosító 95 ezer eurót.


A váradszentmártoni
városházán lezajlott
eseményen a kikiáltási ár
4,75 millió euró volt. Eredetileg
két másik a cég- a Gulliver Kft.
és a Sapient Kft.- is megvásárolta
a tenderfüzetet, azonban az utolsó
száz méteren feladták a versenyt.
A helyzetet bonyolítja, hogy korábban egy
magánszemély jelezte, hogy
visszaigényel egy bizonyos
földterületet, mely a
létesítmény részét
képezi. Amíg tehát ez az ügy
rendezetlen, nem lehet véglegesíteni az
adásvételi szerződést,
illetve a beruházásokkal is várni
kell. Amennyiben a helyi önkormányzat nem
tisztázza a dolgokat, akár az is
előfordulhat, hogy a Turism Felix
Rt.
visszalép.


A strand működését
egyébként nem befolyásolják
az események, továbbra is nyitva
áll a turisták előtt. A Helyi
Tanács
határozata alapján
ugyanis a régi bérlővel
megkötött szerződés
egészen addig érvényben van,
amíg aláírják az új
megállapodást. A szentmártoni
önkormányzat egyébként
azért döntött a Venus
strand
elárverezése mellett,
hogy az ebből befolyt összegből fedezze
a váradi Vízügyi
Társaság szembeni 5 millió lejes
tartozásait.